Forgalom csendes, árak szilárdak

2009. december 15. 21:17

A csarnokokkal új élet kezdődött a fővárosban, ahogy a Vasárnapi Újság cikke fogalmazott: az új világban „győzedelmeskedni fog az egyformaság elve”.

A csarnokokban zajló élet kedvelt témája lett az újságoknak, de számos irodalmi mű és képzőművészeti alkotás is megörökítette.

Az 1897. április végétől „Vásárcsarnok Értesítő” címmel megjelenő hivatalos lapjában az intézmény hetenként kétszer (csütörtökön és vasárnap) a termelő és fogyasztó közönséget is tájékoztatta az árakról, vásárok forgalmáról. A gazdálkodókat intenzívebb termelésre, a fogyasztókat kevéssé ismert élelmiszerek kipróbálásra buzdította.

A vásárcsarnokokkal a napi sajtó kiemelten foglalkozott. A Mikszáth Kálmán főszerkesztésében megjelent Országos Hírlap rendszeresen közölte a budapesti Vásárcsarnok áruforgalmi híreit, így lehetett értesülni például arról, miként alakul a „nagyban eladott élelmi czikkek hivatalos árjegyzése”.

Földi Mihály, akit Németh László a transzcendens ponyva képviselőjének tartott, Schöpflin Aladár pedig a Nyugat 1913-as számában lelkesedett írásaiért, gyakran használta fel a piaci jellegzetes figurákat: „Színhely: a Ferencvárosnak az a része, ahol a vásárcsarnok van. Egész különös, minden mástól különböző népélet folyik itt, az ócska bérházak szoba-konyhás udvari lakásaiban. Csarnoki hordárok, kofák, mészáros legények, zöldségárusok, apró korcsmárosok, rendőrök, efféle más nyomorúságosok élete forog itt a főváros táplálkozásának szolgálatában. A mindenütt tenyésző, örök nyomorúság itt külön színt kap - úgy találta meg ezt Földi, mint mikor más írók felfedezik a szegedi vagy a palóc népet. (Egy kicsit magam is ismerem ezt a népet, azért is érdekel jobban, mint talán mást.) Pompás, új típusokat is talál köztük, mint Peterzilka bácsi, az öreg szomorú zsidó hordár, vagy a Duna-parton üldögélő rovott, bőbeszédű, pletykázó tolvaj kofák, Szeppi, a cseh mészároslegény. S a couleur localet is egészen biztos kézzel tudja megadni, a zöldségszagú levegőt, a házak fülledt udvarait, közepükön a poroló állvánnyal, az emberek apró s nekik mégis tragikus gondjait a hiányzó öt forint körül, szegényemberi kapzsiságukat, a füstös levegőjű kurta korcsmákat - ez igazán annak a néhány, a főváros nagy forgalmából kieső utcának a levegője." (Schöpflin Aladár: Földi Mihály novellái, Péterke, Szeppi meg a többiek. 1913/9.)

Szerb Antal a Budapesti kalauz marslakók számára című írásában a Központi Vásárcsarnok mögötti rejtelmes világot párizsi élményeihez mérve érzékelteti: „... Alkonyatkor hirtelen Párissá alakul. Kicsi, de piszkos kávéházak, boltok, melyekből izgalmas gyümölcs-, főzelék- és hússzag árad, különös, figurának megjátszott emberek; mögöttük egy elhanyagolt folyópart, mint a Szajna és rájukvilágít a Citadella, mint az Eiffel-torony. Ön éjszaka átmegy a téren a Vásárcsarnok mögött és egyszerre jobbra és balra felébrednek a tyúkok, száz tyúk, ezer tyúk, és lármázni kezdenek. «Itt nem szabad állomásozni, kérem», mondja egy késői rendőr egy magányos teherautónak. «Leállt a motor», feleli bűntudatosan egy apacs. «Nyavalyát, kérem», mondja a rendőr. És órák hosszatt veszekszenek az éjszakában, mint a párisiak.”

Déry Tibor egyik regényében eképpen jellemzi a vásárcsarnokot: „A vásárcsarnokba értem, a húscsarnokba, ahol hideg van, de mégis melegebb, mint ott künn. Tegnap is itt voltam, holnap is idejövök. A falak mellett, faketrecekbe zárva énekelnek a mészárosok, és a kupolából zöldes fény szitál a himbáló hústömbökre. Itt jó, mert a hús szaga meleg, csak a legyek kellemetlenek. Amott tojásokat látni, halat és baromfit, s az ember orra veres falatokat szippant. Néha kimész, a folyóra nézel, és a párából iszol a vastag falatozás után. Hasad löttyedt, kezeid szőrösek: jóllakott ember vagy. Mi lesz velem télen!” (Déry Tibor: Alkonyodik, a bárányok elvéreznek, Nyugat 1924/18.)

A sajtó hasonlóan érzékletes módon, napi szinten követte a kerületi vásárcsarnokok berendezési munkálatait: „árlejtés dolgában ma határozott a közgazdasági és közélelmezési szakosztály Matuska tanácsnok elnöklete alatt. A beérkezett ajánlatok közül mint legkedvezőbbeket az összes berendezésekre - a felvonók kivételével, elfogadták a következőket: A Rákóczy-téri vásárcsarnoknál a Waagner R. F. cég ajánlatát; (...) az Istvántéri vásárcsarnoknál a Schlick-gyár r. t. ajánlatát fogadták el; a Hunyady-téri vásárcsarnoknál Schwarcz Antal ajánlatát; (...) a Hold-utcai vásárcsarnoknál Oetl Antal ajánlatát. (...) A felvonókra beérkezett külön ajánlatok felett még nem döntöttek.” (Magyar Estilap, 1896. április 11.)

Az átadás után is rendszeresen jelentek után a sajtóban a vásárcsarnokok színes életét bemutató írások.

A szabadtéri piacok világának képi látványát piaci zsánerképek őrizték meg.