Könyvek a strandlepedő mellé
2009. augusztus 6. 12:25
Korábban
A török uralom végnapjai
Igazán szokatlan, a hagyományos történelmi közegből kikacsintó regénnyel örvendeztette meg a históriás történetek rajongóit Péterfy Gergely: a nemrég napvilágot látott műben török hódítók, olasz gavallérok, mutatványosok, mitológiai előképű, vérbő magyar várúrnők és torz mutatványosok adják egymásnak a kilincset, csak hogy minél színesebben tárhassák az olvasó elé azt a kavargó három évet, mialatt Bécs török ostromától eljutunk Buda bevételéig.
A valóság mesei elemekkel telik meg: az olasz lovag egykori visszaemlékezését egy idősödő dáma végzetes kalandja szakítja meg, míg az angol utazó története karneváli drámává fajul. ahogy a végső felvonás ostromtablóját is egy zeneszerző udvarlása helyezi keretbe. A végeredmény pedig lenyűgöző: a barokkos körmondatokból felépülő regény minden korábbinál átfogóbban mutatja be egy régmúlt korszak hősiességet kereső, ám sokszor a hús valóságába fulladó világát.
Talán mindennél többet árul el maga a szerző a könyv születéséről, amikor a következőképp nyilatkozott róla: „Öt-hat évvel ezelőtt, amikor még a Magyar Rádió Irodalmi osztályán dolgoztam, a könyvújdonságok között nézelődtem, hogy valami riportnak valót találjak, és akkor akadtam rá egy olaszból fordított kötetre, Michele d’Aste 1686-os naplójára. Leültem az Írók Boltjában, kitöltöttem egy teát, aztán a tea szépen kihűlt, én pedig behabzsoltam a könyvet. Ez a fiú Nápolyban született 1656-ban, és tizennyolc évesen került Montecuccoli környezetébe, végigharcolta a Buda felszabadításáig hátralevő tizenkét évet, ott volt Bécs védői közt, részt vett Esztergom, Visegrád, Vác, meg a többi város ostromában, 1686. szeptember 2-án pedig, amikor sikerült bevenni Budát, az elsők között volt, aki a várba hatolt, és halálos lövést kapott. Egyik ostromnál sem volt hajlandó páncélt venni, fehér ingben, egy szál karddal a kezében vezette gránátosait, és mindig az ostromlók élén haladt. Minden ostromnál életveszélyesen megsebesült, mindannyiszor úgy-ahogy meggyógyult, mígnem Budán egy ágyúgolyó elvitte a lábait, s a sebesülésbe másnap belehalt.” Egy másik interjú itt olvasható
Péterfy Gergely: Halál Budán, Kalligram, Pozsony, 2008, 192 oldal, 2800 Ft.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap