Szexuális átoktábla Ciprusról
2008. július 16. 08:51
Szexuális természetű átoktáblára leltek Ciprus déli partján, Limassol közelében, a sziget legrégebbi városállama - Amathus - feltárása során.
Korábban
A feltárásokon dolgozó francia Pierre Aupert, az Athéni Régészeti Iskola vezetője szerint az ólomlemezen görög felirat van, amelyet csupán részben fejtettek meg. A dekódolt írás szerint az egykor megátkozott férfinak valamely "jóakarója" azt kívánta, hogy minden szeretkezés közben fájjon a hímtagja.
A The Cyprus Weekly című hetilapnak nyilatkozva Pierre Aubert elmondta, hogy az átoktáblán egy álló férfi látható, kezében egy homokórára emlékeztető tárggyal, teste felett pedig a megfejtetlen felírat látható. A dolog érdekessége, hogy az átoktábla az i.sz. 7. századból származik, amikor a kereszténység már sziklaszilárdan megvetette lábát a szigeten.
Auber professzor feltételezése szerint a lelet arra utal, hogy Cipruson ebben az időszakban a pogányság korából visszamaradt varázslók és jövendőmondók tevékenykedtek. Mint rámutatott, az átoktáblák nem szokatlanok a régészeti gyakorlatban, ám a felíratok hosszabbak és régebbiek, többnyire az i.e. 2-3. századból származnak.
Az ólom átoktáblára egy egykori víztározó üledékében bukkantak, ahol egyebek közt között egy sor épségben fennmaradt vizeskorsóra leltek. Az egyik korsó bronzból készült, a leletek között agyagedény-töredékek is vannak. Az ólom átoktáblával ellentétben a többi lelet az i.e. 300-tól a Hadrianus-császár uralkodásáig (117-138) tartó időszakból származik. Emberi csontvázat nem találtak a régészek, csupán néhány állati csontra bukkantak.
A víztároló elhelyezkedéséből kiindulva arra lehet következtetni, azt a tetőről lefolyó csapadék összegyűjtésére építették. A főníciaiak által i.e. 1500 körül alapított Amathus egyébként gabonatermesztésből és rézbányászatból élt. A rómaiak idején egy provincia székhelye volt, egészen a 7. századig virágzott, s a 12. századra pusztult el.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.