Erotikus napló a magyar reformkorból

A reformkor végéhez közeledő Magyarország egyik szabad királyi városának, Sopronnak lakosai egy igazán különleges erotikus hangvételű napló oldalán elevenednek meg. Ezt a világot, a mindennapokat, a hivatalos keretek között (és mögött) megbúvó, számos korlát szabdalta hétköznapi élet apró-cseprő eseményeit és titkait, s nem utolsósorban egy fiatal lány gondolatait, érzéseit tárja elénk már-már meglepő őszinteséggel Zadjeli Slactha Etelka soproni naplója.

Szerelem, mély verem

`Ő bizonyítá [...] mit még neki mondék, senkivel sem közlé. A kis liba, tán azt hiszi, nekem is oly kevés eszem van, mint neki; bizony! Viszonzám, hogy az ellenkezőről bizonyos vagyok, hogy bármily csekélységet közlék vele, ő mind kicsacsogá s nékem ezáltal, ha nem rosszakaratból is, de szelességből, gondolatlanságból sok kellemetlenséget okozott. Ez őt keseríté, de én örvendtem, hogy alkalmam vala neki tudtára adhatni, hogy mégsem vagyok oly liba, minőnek tart, s hogy jól tudom, hogy ő Buirette-nek mondá, miképp dicsérgetem őt, s hogy ezen fiú az egész városban meséli, hogy szerelmes vagyok belé. Ez Lórinak csekélység, mivel ő maga minden hat hétben másba szerelmes. De nékem nem egyenlő, én ezt egy csorbának tartanám jó híremben, ha képes volnék Buirette-be szeretni. Én oly igen gyöngéd érzésű vagyok, minőről persze a soproniaknak s Lórinak à la tęte fogalmuk sincsen.`

Etelka arcképe, 1842

A fenti gondolatmenet, amint azt a régies hangzás sejtetni engedi, nem valamiféle, mostanság oly divatos dél-amerikai szappanopera egyik női szereplőjének elgondolkodtató monológja; pedig tartalmát tekintve akár az is lehetne. Ám nem az, hanem Slachta Etelka Sopronban élő hajadon naplóbejegyzése 1839. szeptember 29-éről.

Tévedés lenne azt állítani, hogy a 15 kötetben fennmaradt napló teljesen ismeretlen volt a korábbi évek történeti kutatásai számára. Már 1943-ban egy roppant érdekes közlés látott napvilágot a Soproni Szemle VIII. évfolyamának hasábjain: Csatkai Endre a napló soproni vonatkozású részeit tette közzé az érdeklődők számára. Nyilván nem véletlen, hogy a nagytudású művészettörténész érdemesnek találta sorait a nagyközönség elé tárni.

"Nem volt pénze, kurvához ment, s annak három húszast szándékozott adni. [...] Hogy ily tett után, alacsony vágyainak szolgálva s eleget téve a szégyen egy neme fogá el a tiszta szűz mellett, képzelhető. [...] Én eddig képzelém, hogy ő semmiképp sem kéjt vadászó. Én ezen erényt igen nagyra becsülém benne, ez vala egyike azon fő tulajdonoknak, melyek bennem érdeket gerjesztettek iránta - s most kénytelen vagyok azon szép gondolatot, őt e pontban legalább erényesnek látni, magamtól messze taszítani. Ha még nálunk lett volna, jelenlétem, az én közelségem őt annyira felhevítette volna, hogy tüzes kínjai csillapításául menedéket keresett volna egy kurvánál - de nem előre calculirozva, vadászva ezen kéjt. Ez alávaló, ez csúnya s nemtelen."

A naplóíró, zadjeli Slachta Etelka Slachta Ferenc és báró Hauer Teréz gyermekeként született Temesváron. A jogot végzett apa, Slachta Ferenc (1777-1837) a Felvidékről került az ország déli részére: ő maga még a Liptó vármegyében található Zadjelen látta meg a napvilágot, innen az előnév. Az apát 1829-ben Zomborba helyezték át kamarai adminisztrátornak. Innen aztán - eredményes tevékenysége újabb elismeréseként - Budára került 1836-1837 folyamán, immáron a királyi kamara tanácsosaként. Ekkor azonban, egész kevéssel új posztjának elfoglalását követően, a pályája csúcsán járó Slachta Ferenc váratlanul ágynak esett, majd többhónapnyi keserves szenvedést követően 1837. május 31-én elhunyt.

Az 1821. január 1-jén született Etelka ekkor alig 16 éves volt. Egy apa elvesztése mindig fájdalmas csapás, de az érzékeny lány rajongásig szerette apját, akinek szinte minden szavát, tettét áhítattal bámulta, példaképének tekintette őt. Érdemes idézni naplóját, több mint két évvel édesapja elvesztése után: "S te, atyám, kit én szinte imádva szeretek, kit én csak most, elvesztésed után megérlelt elmémmel foghatok egészen a maga remekségében fel, hogy annál fájdalmasabban érezzem veszteségedet, te, ki nékem mindenről oly igaz, oly tiszta fogalmakat adtál, te érezni tanítál..."

Pajkos kézfogások az asztal alatt

A jóképességű és határozottan vonzó külsejű, kiváló énekhanggal megáldott leány, aki - igaz, megszakításokkal - kilencéves korától írta naplóit, gondos neveltetésének köszönhetően több nyelvet beszélt, komoly irodalmi és zenei műveltségre tett szert. Amikor megözvegyült édesanyjával 1838-ban Sopronba költöztek (itt a bárói családból származó anyának rokonai éltek), ott is rövidesen a fent jellemzett helyi társaság közkedvelt alakja lett. Ahogy ő fogalmazott: `Udvarlóim száma számíthatatlan!`

Ebben pedig nincs semmi meglepő. Slachta Etelka tizennyolc évesen került a korabeli társasági élet központjához, Bécshez is közel fekvő Sopronba. Esténként mulatni vágyó társaság gyűlik össze, szinte naponta bálok, kirándulások, kártyacsaták, színházlátogatások követik egymást. Etelka, ez a nyitott, látszólag magabiztos, művelt, vonzó külsejű leány gyorsan a soproni társaság egyik kedvencévé válik: e folyamatot megkönnyíti, hogy számos korábbi ismerőse is él a városban.

E társaságban pedig szép számmal akadnak nőtlen fiatalemberek, soproni polgárok, nemes ifjak (még főrangúak is), továbbá a helyben állomásozó ulánusok számos facér tisztje. Ezek közül jónéhányan Etelka hűséges hódolóivá szegődnek, amivel ő nagyon is tisztában van: "Udvarlóim: gróf Vojna, ki vacsora alatt mellém ült, Tar, ki az első tourt, midőn jöve, velem táncolá, báró Buirette rendkívül és báró Münchhausen. Rousseau egész estén velem volt, midőn többé nem táncolék, mindig mellém állott, sok szépet is mondott. Skolimowszky is keresé társaságomat, de tudom, hogy e kettő csak Mari végett."

A leány tehát szívesen fogadja a bókokat. Nyiladozó érzelmei megfelelő táptalajt biztosítanak a szép szavaknak, a forró, titkon megejtett kézcsókoknak, a tüzes pillantásoknak, a tánc közbeni szorosabb érintéseknek. A szerelembe szerelmes, de valójában a nagy Őt keresi. Közben pedig - néhány csalódást - bizonyos Endre/André, egy, ugyancsak az ismeretlenség homályában megbúvó Rudolf és Augusz Antal - követően újra és újra leírja, hogy ő már többet szerelmes, boldog nem lesz: "Mi váland még belőlem? Elhagyatott, támasz nélküli vén szűz!" Miközben máshol ezt olvashatjuk: "Bennem szeretni szükség."

Éppen ezért aztán kifejezetten élvezi, hogy a férfiak rajongással veszik körül, csak akkor rémül meg, amikor azt látja, hogy komollyá válik a vonzalom valamelyik udvarlója számára: "Chernel még egy fertályig maradott, s valóban oly meglepő, oly egészen más volt - tán a hollandi tea tüzesítette annyira? Nyakamra akart csókolni, s minekutána azt óvakodva nagy kendőmbe burkolám, kezemet fogá, mondva, hogy ezt csak szabad csókolnia. Én, ki eddig mindent tréfára fordítottam, történetesen szemébe néztem. Ő ekkor kezemet szívére tette - s nagy Isten! Szeme oly komoly, keserű, szemrevető kifejezésű volt, hogy szinte elijedtem! Gyorsan máshová néztem, mert nem állhattam ki pillantását. Nékem még senki sem csinált ily komolyan szerelmi nyilatkozást - oly zavarban voltam. Szinte remegék, oly kellemetlen érzés fogott el. Máskor az ilyféle, de valamivel vígabb, tetszik hiúságomnak. De most ez igen gyötrő érzést ébresztett vennem. [...] Csak most látom, mily büszke vagyok erényeimre, tiszta, bántatlan szüzességemre - oly aggodalomban valék, ki sem fejezhetem!"

Szóhasználata is árulkodik arról, hogy örömet okoz neki e sajátos játék könnyed formája. Kacérkodik udvarlóival, szédíti őket, elégedetten írja le, hogy újra és újra őt választották a legjobb "tánczosnénak". A féltékenység sem ismeretlen fogalom számára, ha "monopóliumát" veszélyben látja. Mikor egyik alkalmi "vetélytársát", Rosty Ágnest (a későbbi báró Eötvös Józsefnét) dicsérő szavakkal illeti Etelka leendő férje, akkor még csak egyik udvarlója, Szekrényessy József, igazi női magabiztossággal veti papírra naplója XII. kötetében: "Na várj! Gondolám magamban: tán csak nem Nesszi az egyetlen, kinek hatalmában e varázspillanat van? Ha szemem nem is oly szép, minő az övé - de a pillanat, de a kifejezés meglegyen. S valóban, úgy látszik, eltaláltam. Oly tüzes pillanat követé az enyémet s egy olly gyöngéd kézszoritás. Emellett látám, miként tódult a vér arcaiba. Ah! Hát eltaláltam! Na ez már jó!"

Érzékiségem fel van ingerűlve

A hasonló megnyilvánulás nem egyedi Etelkánál. Ugyancsak a féltékenység szép példája: "Jenik Mari azt hiszi, Gusztáv nőül veendi - csalatkozik. Most éppen kacérkodni fogok vele." Ami a hódolatot illeti, még a kiváló itáliai operaénekes, Cesare Badiali skalpját is megszerzi e téren: "Badiali szinte átszúr sűrű, tüzes pillantásaival." Azonban Etelka be is éri ennyivel: "Én szerettem volna neki sok szépet mondani éneklése felől, de ezen ember úgy fixírozott s szinte örült az alkalomnak, hogy jómóddal szemembe nézhetett, hogy zavaromban minden szó elhalt ajkamon, s én nem is tudtam, merre nézzek, hogy átható tekintetét elkerüljem."

Ez a számos példával illusztrált kettősség végigkíséri a napló egészét. Amikor Etelka váratlanul olyan helyzetbe kerül, amiből nem tud szépszerével kikeveredni, ennek megfelelően viszonyul a történtekhez, Úgy esett, hogy az egyik udvarló példátlan merészségre szánta el magát: "Ő igen kedves vala. Egy francia párdal után: Voici le soir, fejét nyakamra hajtá s egy gyönge, meleg, hosszú csókot nyomott reá." S ugyan mi mást tehet ilyenkor egy jólnevelt úrilány, ha el akarja kerülni a nyílt skandallumot? Csakis ezt: "Én tettem, mintha nem vettem volna észre." (Annál is inkább, mert a megszédült férfiú "térdei ismét nagy mozgásban voltak.")

De mik Slachta Etelka naplójának fő értékei? "Érdekesen mutatja be Széchenyi korának néhány esztendejét egy finomlelkű magyar leányka lelkén keresztül" - emelte ki az általa legfontosabbnak gondolt ismérveket Csatkai Endre. Kétségtelen, hogy így van, a korabeli soproni (továbbá pest-budai, bécsi, balatonfüredi) társaséletet, a mindennapok számtalan apró rezdülését idézhetjük vissza hitelesen Slachta Etelka sorai segítségével. Ám ez - szerencsére - több olyan naplóról is elmondható, amelyet a reformkor éveiben (is) vezetett tulajdonosa.

Slachta Etelkáénak azonban van egy sajátossága: az a finom (és őszinte) intimitás, ahogy érzelmi dolgait kezeli. Ez természetesen Csatkai figyelmét sem kerülte el: "Nem kandi szemek számára írt. Saját magának. (A naplónak egészen kényes részei is vannak.)" Ennek megfelelően az 1943. évi kiadásból el is hagyták a "bizalmas jellegű közléseket", valamint az "udvarlások hosszadalmas szóbeli közlését." Most, újabb fél évszázaddal később a közreadót már nem gátolja efféle (ál)szemérem, s ettől válnak igazán érdekessé és egyedivé a lánykéz által írt sorok.

Az Olvasó igazi női naplót, mi több: egy ízig-vérig erotikus naplót kap. Ne várjon azonban senki merész jeleneteket, a testi szerelem bármiféle megjelenítését. Aki ilyesmit keres, azt óhatatlanul csalódás fogja érni. Etelka házassága előtt semmi olyat nem tett, ami ellentmondana az illemnek, leszámítva a fent idézett esetet, aminek inkább szenvedő, mintsem tevőleges résztvevője volt. Amikor pedig egy ízben azt álmodta, hogy egyik udvarlója megcsókolja, azt valóságos katarzisként élte meg, hiszen: "Fájdalmas s mégis így van - egy férficsók sem csattant még ajkamon át, én tiszta vagyok." A legmerészebb gondolat, amit Etelka leírt egy számára "szimpatikus" fiatalemberrel kapcsolatban, csupán ennyi: "Érzékiségem fel van ingerűlve - jó, hogy távozik, különben bolondságot követhetnék el."

Ezt a "csupán"-t azonban látványos főhajtás kíséretében tegyük idézőjelbe. Vonatkoztassunk el attól a szabadosságtól vagy szabadságtól (kinek, melyik a szimpatikusabb), ahogy az ezredforduló kezeli az érzelmeket, a szexualitást - beleértve a sokáig tabuként kezelt női érzelmeket és szexualitást is -, és gondoljunk arra, hogy ezeket az "egészen kényes" részeket Csatkai Endre még 1943-ban sem érezte közölhetőnek. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor válik csupán érzékelhetővé, kitapinthatóvá a ma embere számára is a napló egészét belengő finom érzékiség. (A napló 15. kötetében Etelka már férjes asszony. A testi szerelem megjelenítése ekkor már nem hiányzik az általa papírra rótt sorok közül).

A naplót hamarosan folytatásokban is bemutatjuk olvasóinknak!

A naplók eredeti megjelenése:

"... kacérkodni fogok vele." Slachta Etelka soproni úrilány naplója, 1838-1840. A naplót közreadja, a bevezetőt és a lábjegyzeteket írta: Katona Csaba. Szerk. biz.: Bana József-Katona Csaba-Turbuly Éva. Győr, Mediawave Alapítvány, 2004. 142 p.

"... kacérkodni fogok vele." Slachta Etelka soproni úrilány naplója, 1840 március-december. A naplót közreadja, a bevezetőt és a lábjegyzeteket írta: Katona Csaba. Szerk. biz.: Bana József-Katona Csaba-Turbuly Éva. Győr, Mediawave Alapítvány, 2005. 172 p.

"... kacérkodni fogok vele." Slachta Etelka soproni úrilány naplója, 1840 december-1841 augusztus. A bevezetőt írta, a naplót közreadja, jegyzetekkel ellátta és a mutatót készítette: Katona Csaba. Szerk. biz.: Bana József-Katona Csaba-Turbuly Éva. Győr, Mediawave Alapítvány, 2006. 198 p.

"... kacérkodni fogok vele." Slachta Etelka soproni úrilány naplója, 1842-1843. A naplót közreadja, jegyzetekkel ellátta, a bevezetőt írta, a személy- és helynévmutatót készítette: Katona Csaba. A jegyzetek egy részét, valamint a családtörténeti bevezetőt írta: Szekrényessy Attila. Szerk. biz.: Bana József-Katona Csaba-Turbuly Éva. Győr, Mediawave Alapítvány, 2007. 178 p.