A nők nevelése és körülmetélése
2007. december 2. 13:45
A körülmetélés ünnepe
Mikor betöltötték az 5 éves kort a fiúk apjuk mellé szegődtek, a lányoknak pedig megtanították a vallásos tisztálkodás szabályait és az imák rituális rendjét. Az ima arabul - (szalát) az iszlám 5 fő alappillérének egyike, a rituális tisztálkodás pedig a szaláthoz szorosan kapcsolódó jelenség. Az ima minden muszlim kötelessége, amit napi 5 alkalommal kellett elvégezniük.
Ezen tradíciók elsajátítása mellett édesanyjuktól és a nőrokonoktól megtanulták a helyes viselkedés szabályait, az öltözködés és a szépségápolás fortélyait, és betekintést nyertek a házimunkák és a gyermekgondozás teendőibe. Az arab leányok általában a család valamely férfi tagjától nyerték képzésüket. Többnyire nem látogathattak olyan nyilvános órákat, melyek a mecsetekben vagy ismeretlen magánházakban kerültek megtartásra. Ennek előnye, hogy a nő fátyol nélkül is tanulhatott, és nem eshetett csorba a tisztességén sem.
Amikor a leánygyermek elérte a 7-8 éves kort, gyakorta egy nyugati ember számára szokatlan műveleten kellett átesnie. Ez a körülmetélés, mely a feketék és a sémi népek körében igen régóta elterjedt babona. A termékenységisteneknek mutattak be áldozatot vele. A fájdalmas szertartás a lányok esetében a csikló eltávolítását jelentette. A beavatkozást ünnepi hangulat előzte meg, de ima elmondására soha nem került sor előtte. A körülmetélésre kitűzött napon a kiválasztott fiatalt gondosan felöltöztették, és a ház egyik fogadószobájában borotva segítségével elvégezték a kisebb fajta műtétet. Ezt a folyamatot a kicsi sebhely kiégetése követte, mely tiszta fahamuval történt.
Mindezek után pompás fogadás következett, ahol a vendégek finomabbnál-finomabb nyalánkságokból válogathattak. A vagyonosok körében olyan díszes lakomákat rendeztek, hogy még erőművészek s medvetáncoltatók is érkeztek a hatalmas vendégsereg mulattatására. Persze az ünneplés során férfiak és nők egymástól teljesen elkülönülve szórakoztak. Így az urak a fogadóteremben, az asszonyok a háremben ünnepelték meg a csodás eseményt. A gyermekeknek meg állandóan ezeket a szavakat mondogatták: `A mai napig csak hitetlen pogány voltál, mától fogva muszlim vagy!`
Ezek jókedvvel és boldogsággal töltötték el a kíméletlen szertartáson átesőt, aki most már tudta magáról, hogy nagyon fontos tagját képezi a hívő muszlim társadalomnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.