Egy újságíró, aki történelmet írt
2004. november 29. 09:28
William Safire, az amerikai konzervatív újságírás egyik legnagyobb tekintélye, Richard Nixon egykori beszédírója 31 éven át állandó véleménycikkel jelentkezett a liberális-baloldali New York Times-ban. A héten bejelentette: megválik legendás "On Language" című rovatától, és ezentúl a jótékonyságnak szenteli életét.
Egy legenda visszavonul
A 74 éves Safire bejelentette: januártól nem folytatja 1979 óta rendszeresen megjelenő, legendás "On Language" című cikksorozatát a New York Timesban. "Akkor kell kiszállni, amikor még a csúcson vagy, és még szeretnél valami mást csinálni" - indokolta döntését az újságíró. Elmondása szerint már tavaly közölte a lap kiadójával, Arthur Sulzbergerrel, hogy a 2004-es elnökválasztási kampány lesz újságíró-pályafutásának "utolsó hajrája". Még azt is hozzátette: könnyebb szívvel távozik, hogy Bush és a republikánusok győztek. Sulzberger "sajnálkozását fejezte ki", és arra buzdította Safire-t, hogy ne hagyja abba az évek során viták sorozatait kavart cikksorozatát.
Az amerikai liberális sajtó fellegvárának számító New York Times olvasói megrökönyödve látták 1973-ban, hogy kedvenc lapjuk állandó konzervatív publicistát kezdett alkalmazni. Méghozzá kit! Az illető William Safire volt, aki a botrányoktól igencsak terhelt Nixon-adminisztráció utolsó heteiben érkezett a Fehér Házból - ahol az elnök beszédírójaként dolgozott - a tekintélyes baloldali napilap mindaddig politikailag homogén vélemény-oldalára.
Safire hetente háromszor jelentkező állandó rovata ("On Laguage" - "A nyelvről") mégis rendkívül népszerűvé vált az évtizedek során. Azt túlzás lenne állítani, hogy az éles hangú, sokszor a sértegetésig kemény zsurnalisztát mindenki megszerette, ám az kétségtelen, hogy véleményére a lap baloldali törzsolvasói is megtanultak odafigyelni. "Volt idő, amikor azért olvastunk publicisztikát, mert a szerzők valódi bennfentesek voltak" - mondta Safire távozása kapcsán a New York Times publicisztika-rovatának szerkesztője, Gail Collins. "Manapság az emberek a távolságtartó hangvételt és véleményt kedvelik a publicistákban. Safire ötvözni tudta a kettőt. Valóságos intézménnyé vált nálunk."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap