Nyolc bizarr háború
2014. december 9. 12:30
Az elmúlt évezredek során az ember sokféle okból keveredhetett háborúba: terjeszkedni akart, küzdött a becsületért, a dicsőségért, a szabadságért, és még hosszasan sorolhatnánk. Azonban a történelem látott már olyan összecsapásokat is, amelyek kevéssé magasztos célokat tűztek ki maguk elé, s inkább mulatságos, érthetetlen vagy éppen szánalmas okból törtek ki. Összeállításunkban a nyolc legbizarabb háborút mutatjuk be.
Korábban
Egy kis spanyol falu Franciaország ellen
1883-ban egy dél-spanyolországi kicsiny falu, Lijar mind a háromszáz lakója mélységesen felháborodott, amikor arról értesült, hogy a Párizsban vendégeskedő királyukat, XII. Alfonzt sértegette, inzultálta, sőt meg is támadta a párizsi csőcselék. Ezt a felségsértést nem nézhették tétlenül, s Lijar polgármestere, Don Miguel Garcia Saez 1883. október 14-én bejelentette a hadiállapotot Franciaországgal.
Az egyetlen áldozattal sem járó, vértelen harc több mint kilenc évtizeden át tartott, "enyhülés" csak az idén egészségügyi állapota miatt lemondott János Károly 1976-os párizsi utazásakor következett be. Mivel a helyiek úgy vélték, a francia főváros lakói "ezúttal" tisztelettel viseltettek a spanyolok királyával szemben, Lijar tanácsa 1981-ben beszüntette az ellenségeskedést a franciákkal és "tűzszünetet" kötöttek az országgal. Így 98 év után ismét béke lett a falu és Franciaország között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05