Voksolás a szovjet fegyverek árnyékában – szabadok voltak-e az 1945-ös választások?

2015. december 8. 17:27

URL: http://mult-kor.hu/voksolas-a-szovjet-fegyverek-arnyekaban---szabadok-voltak-e-az-1945-os-valasztasok-20151208

„Az 1945-ös nemzetgyűlési választás hitetetlen manifesztációja volt a magyar nemzetnek” – mondta Szerencsés Károly, az ELTE BTK docense a Veritas Történetkutató Intézet és az Országgyűlés Hivatala által a Parlament felsőházi termében, az 1945. november 4-én tartott nemzetgyűlési választások 70. évfordulója alkalmából Szabad választás – szabad a választás? címmel megrendezett konferencián.

Farkas Mihály és Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt (MKP) főtitkára az MKP kecskeméti nagygyűlésén 1945 augusztusában (MTI)
Farkas Mihály és Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt (MKP) főtitkára az MKP kecskeméti nagygyűlésén 1945 augusztusában (MTI)

Vesztesek a vesztesek között

Szakály Sándor bevezető szavait követően Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke megnyitó beszédében kifejtette, hogy a magyar és az egyetemes történelem vérzivataros 20. századból is kiemelkedik az 1945-ös év. A nagyhatalmak ekkor ültek össze a „nemzeteket szolgasorba lökő” jaltai konferencián, ekkor bombázták a szövetségesek Drezdát, és ekkor dobtak le az amerikaiak a két atombombát Japánra. Magyarországon az év elején még a nyilasok garázdálkodtak, és ekkor zajlott Budapest ostroma. Az ország ennek ellenére talpra állt (alig három év alatt sikerült helyreállítani mindent, amit lehetett), de a második világháború vége és a nyílt kommunista hatalomátvétel közötti időszakban sem nyerte vissza önrendelkezését. Kiemelte, hogy a győztes nagyhatalmak a vesztes országokkal nem egyformán bántak, és a magyarok a vesztesek lettek a vesztesek között is.

Mégis – bár a szovjet hadsereg árnyékában zajlott – 1990-ig az egyetlen, a magyar nemzet szabad akaratának kifejezését biztosító választás az 1945. november 4-én megtartott nemzetgyűlési választás volt. A választásra jogosultak száma 1939-hez képest megduplázódott, a részvétel majdnem 93 százalékos volt. Mint Gulyás Gergely kifejtette, ebből is látható, hogy a magyarság olyan polgári demokráciában kívánt élni, amelyben saját sorsáról saját maga dönthet, szabadon. Az eredmény ismert: a független kisgazdapárt hatalmas fölénnyel győzött, a kommunisták pedig óriási csalódást jelentő 17 százalékos eredménnyel végeztek. Az Országgyűlés alelnöke kifejtette, hogy ha Magyarország akkor független, demokratikus ország lett volna, az FKGP egyedül alakíthatott volna kormányt, a sztálini birodalom helytartói azonban semmibe vették a szabad választás eredményeit, és koalíciós kormányzásra kényszerítették a kisgazdákat.

Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója előadásában elmondta, hogy a magyar államiságot a második világháború, valamint a nyilasok rémuralma semmissé tették, ezért szükség volt annak rekonstitúciójára. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés, a „debreceni hadiparlament” még korlátozott hatáskörrel rendelkezett, kezdetben még törvényeket sem hozott. A kormány a Horthy-korszak társadalmi-politikai ellenzékének képviselőiből tevődött össze. A történész kifejtette, hogy a helyi közigazgatási apparátus jelentős része elmenekült, vagy felmentették munkája alól. A kezdeti szervezetlenséget jól mutatja, hogy ekkoriban egy 50 kilométernyi utazás minimum egynapi program volt egy irányban, és nem oda-vissza. Egyik pártnak sem volt igazgatásban jártas garnitúrája, ezért kölcsönösen elnézték egymásnak, ha a Horthy-korszakban már szerepet vállaló, vagy a nyilas uralom alatt kompromittálódott közszolgákat választottak meg bizonyos funkciókra. A pártok emellett rájöttek, hogy a közigazgatás egyben a párt organizálására, és tömegbázisa kiszélesítésére hasznosítható lehetőséget is jelent.

Gyarmati György megemlítette, hogy ekkoriban az igazoló procedúrák mellett zajlott a magyar állampolgárok keletre hurcolása. Hozzátette, a szintén 1945-ben véghezvitt földosztás alig halogatható kényszerként is értékelhető, de emellett nem szabad elfelejteni, hogy egy politikai térfoglalási akció volt, amely az új hatalom társadalmi bázisának megteremtését szolgálta. Az ÁBTL főigazgatója elmondta, hogy a magyar társadalom fragmentáltsága még a pártokon belül is lecsapódott. Megfigyelhető volt ez úgy a szociáldemokraták, mint a kommunisták és a parasztpárt esetében is, az ún. polgári ellenzék pedig egymással civakodó pártformációkból állt. A kutató elmondta, hogy az ideiglenes nemzetgyűlés kormányzó pártjai a front utáni hónapokban olyam mértékben voltak láthatók, amennyire Budapesten kívül a közigazgatásban láthatóak voltak. A kisgazdapárt hátránya fokozatosan kezdett eltűnni, és az 1945-ös parlamenti választásokon végül hatalmas győzelmet arattak.

Sáringer János a magyar külpolitika kényszerpályáról szóló, három felvonásos drámaként előadott referátumában elmondta, hogy Magyarország 1945-ben drámai helyzetben volt. Az odáig vezető okok felvázolása után kifejtette, hogy 1943-ban, Kelet-Európában dőlt el végül Kelet- és Közép-Európa sorsa. A jaltai konferencia már csak záróakkord volt. A Veritas Intézet kutatója ezután elmondta, hogy 1944. március 19-től gyakorlatilag nem létezett magyar külpolitika. A német megszállással Magyarország mozgástere megszűnt, elvesztette szuverenitását, és az ehhez kapcsolódó jogokat a fegyverszünet megkötése után a SZEB gyakorolta. Amikor a szerv megszűnt, a szovjet csapatok még mindig Magyarországon tartózkodtak, vagyis az ország továbbra sem volt szuverén. Külpolitikáról viszont csak akkor beszélhetünk, ha egy ország szuverén. 1947-ig ez a helyzet semmiképpen sem állt fenn, és Sáringer János szerint ezután is legfeljebb korlátozott szuverenitásról, és ezzel összefüggésben korlátozott külpolitikáról beszélhetünk. Szerinte ehelyett szerencsésebb a nemzetközi kapcsolatok kifejezést használni.

A történész kifejtette, hogy 1945-ben a külügyi apparátus dolgozói is igazoló eljáráson estek át, de a második világháború után újjászervezett minisztériumban 1947 májusáig javarészt a Horthy-korszak tisztviselői teljesítettek szolgálatot. Ekkor azonban a kommunisták hatalomátvételre irányuló egyre nyilvánvalóbb törekvései miatt a követek és diplomaták nagy része lemondott és külföldön maradt, emellett pedig rengeteg embert bocsátottak el külügyi állásából.

Magazin

„Háromszor szavazánk és mégis az ellen nyert! Mert ők négyszer szavazának”

Szerencsés Károly előadása alapvetésként elmondta, hogy az 1945-ös nemzetgyűlési választás hitetetlen manifesztációja volt a magyar nemzetnek. Leszögezte, hogy az 1945-ös választás egy folyamat része volt, hiszen az országban már 100 éve érvényesült a népképviselet elve, de az 1945-ös választás egyben kezdet is, egy cezúra. Elmondta, hogy az 1945-ben kialakult rendszer 1956-ban is az alapot jelentette, és ez a hagyomány élt tovább tulajdonképpen a rendszerváltás után is. Az ELTE BTK docense megemlítette, hogy a magyar nemzet nagy átka a megosztottság, ami már az 1945-47-es időszakba is látszott. Aláhúzta, hogy a szociáldemokraták hozzáállása kulcsfontosságú volt, mivel nem volt szükségszerű, hogy beállnak majd a kommunisták mögé. Hozzátette, hogy amikor 1945 novemberében összeült a parlament, a város romokban hevert, nem volt fűtés a teremben, de a képviselők hittek abban, hogy lehet majd valamit kezdeni az országgal.

Szerencsés Károly kifejtette, hogy a megszállás, a korlátozott szuverenitás miatt teljesen szabad választásról nem beszélhetünk, és a hatalom képviselői – érthető módon – diszkriminatív intézkedéseket is foganatosítottak: bizonyos szervezetek egykori tagjait kizárták a választásból, de a „reakciósokat” sem szavazhattak, ezt a jelzőt pedig bárkire rá lehetett sütni. Kulcsfontosságú volt, hogy az összeíró bizottságokból alakult választási bizottságok a legtöbb helyen kommunista dominanciájúak voltak, és erősen megrostálták a választók számát. A kormánypártok képviselőiből álló Országos Nemzeti Bizottság döntötte el – a SZEB-bel történő konzultáció után –, hogy kik indulhatnak a választáson. Bár két ellenzéki formációnak, a Polgári Demokrata Pártnak és a Demokrata Néppártnak is megadták a lehetőséget, de ezek a pártok nem gyakoroltak komolyabb hatást a választásokra (utóbbi végül el sem indult).

A történész elmondta, hogy legkomolyabb korlátozások a németeket érintették. Nemzetiségi cenzus 1945 előtt soha korábban nem volt Magyarországon. Az 1945-ös nemzetgyűlési választásokat – mivel a pártok úgy gondolták, mivel nincs társadalmi beágyazottságuk –tisztán listás rendszer alapján szervezték meg. Korábban mindig vegyes rendszer volt Magyarországon. Létezett emellett a kooptálás instrumentuma, valamint a képviselők visszahívásának a joga, amely jelentősen csökkentette az nemzetgyűlési képviselők szabadságát, mivel – mint Nagy Vince megjegyezte – akár a teljes parlamentet is lecserélhették volna a pártvezetők.

Szerencsés Károly idézte Tildy Zoltánt, aki egy alkalommal kifejtette, hogy a kormányt úgy fogja megalakítani, hogy a munkáspártok érzékenységét ne sértse. Mint láthatjuk, ez sikerült is. A népakaratot a választások után korrigálták, mivel nem a választás eredményeinek arányában kaptak helyet az egyes pártok tagjai a kormányban. Emellett megjelentek a polgári pártokba beépült kriptokommunisták is (mint az FKGP-ben Dobi István, aki már 1945-ben felajánlotta szolgálatait Rákosinak). A belügyminisztériumot a kommunisták szerezték meg, így a kulcsfontosságú politikai rendőrség az ő kezükbe került, a szakszervezeteket pedig nem engedték létrehozni (ezt a SZEB tiltotta meg).

Az 1945-ös választások után a kommunisták elkezdték a szalámitaktika alkalmazását. Az FKGP-t szétverték, és 1947-ben előrehozott választásokat oktrojáltak az országra. A hírhedt kékcédulás választásokon 600 ezer embertől vonták meg a szavazati jogot, és 208 ezer hamis szavazatot kellett leadni mintegy 12 ezer embernek. De még így sem sikerült nyerni, ezért 670 ezer szavazatot, a Pfeiffer Zoltán vezette Függetlenségi Párt összes szavazatát megsemmisítették. A történész az 1947-es választások kapcsán felidézte Arany Jánosnak Az elveszett alkotmányban Rák Bende szájába adott szavait: „Háromszor szavazánk és, rettenetesség, mégis az ellen nyert! Mert ők – négyszer szavazának.”

Szerencsés Károly előadása végén kiemelte, hogy nők megérzései már ekkor is működtek: a legtöbben elsöprő többséggel a kisgazdapártra szavaztak, a legkevesebben pedig a kommunista pártra. Szerencsés felvetette, hogy szükség lett volna egy karizmatikus személyiségre is. Sulyok Dezsőt nem engedték érvényesülni, Bethlen Istvánt a Szovjetunióba hurcolták, Eckhardt Tibor pedig amerikai emigrációban fejtett ki politikai tevékenységet. A történész szerint még a szovjet megszállás ellenére is meg lett volna az esély a polgári, demokratikus kibontakozásra, ehhez azonban sok tényező együttállására lett volna szükség.

A Marinovich Endre professzor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgató-helyettese által levezetett második szekció első előadója, Baráth Magdolna a Szövetséges Ellenőrző Bizottságról tartott referátumában elmondta, hogy a szervezet a szovjetek magyar belügyekbe történő beavatkozásának egyik legfontosabb eszköze volt. A SZEB szervezete először 1945 januárjában épült ki először Debrecenben, majd áprilistól Budapesten. A nemzetközi összetételű, de a szovjetek által irányított bizottság magyarországi vezetője, Vorosilov marsall februárban érkezett az országba. Baráth Magdolna aláhúzta, a SZEB komolyan beleszólt a magyar belpolitikába is, és tevékenységével jelentősen hozzájárult Magyarország szuverenitásának korlátozásához.

Az ÁBTL osztályvezető kutatója felidézte Vlagyimir Szviridov altábornagynak a SZEB hozzáállására jellemző kijelentését: „A szovjet megszálló hatóságoknak joguk van mindent látni, tudni és ellenőrizni.” Sokszor előfordult, hogy a szervezet képviselői (ebben Georgij Makszimovics Puskin követ az élen járt) szóvá tették, hogy nem konzultáltak velük egyes meghatározó politikai döntésekről, így például miniszteri kinevezésekről (elérték például, hogy Sulyok Dezső helyett az FKGP baloldalához tartozó Oltványi Imre legyen a pénzügyminiszter). Javasolták azt is, hogy 1945-ben a pártok közös listán induljanak, de ez a terv végül az angol-amerikai tiltakozásnak köszönhetően megfeneklett. Az azonban kétségtelen, hogy a SZEB-et a szovjet nyomásgyakorlás egyik eszközeként vetették be.

Baráth Magdolna elmondta, hogy Vorosilov és a magyar kommunista pártvezetők folyamatos kapcsolatban álltak egymással, és a marsall komoly befolyást gyakorolt az 1945-ös kormány összetételének kialakítására. A szovjetek követelték, hogy a szociáldemokrata pártból és a kisgazdapártból csak olyan személyeket nevezzenek ki, akik nekik megfelelnek. Végül elérték céljukat, mivel a kisgazdák a kormány összetétele kapcsán több esetben is meghátrálásra kényszerültek. A kommunisták a szalámitaktika foganatosítása során is támaszkodtak a SZEB segítségére, de előfordult olyan eset is, amikor a szervezet megbízottjai kritizálták a népbíróságok szerintük nem megfelelő munkáját.

A történész kifejtette, hogy a szervezet – főként a fegyverszüneti egyezményben a jóvátétellel kapcsolatban meghatározott magyar kötelezettségekre hivatkozva – a magyar gazdaság felett is komoly befolyást gyakorolt. Javaslataik általában rövid időn belül megvalósultak. Mint Baráth Magoldna elmondta, nagyon hosszan lehetne sorolni azokat az eseteket, amikor a SZEB hatáskörét túllépve beavatkozott a magyar belpolitikába. A szervezet végül a párizsi békeszerződés ratifikációs okmányainak Moszkvában történő letétbe helyezésével, 1947. szeptember 15-én feloszlott. Vorosilov tábornok értékelése szerint a SZEB tevékenysége nagyban hozzájárult a szabad, demokratikus Magyarország megteremtéséhez.

Kisajátított földosztás

Kiss Dávid a kommunista párt 1945-ös választások előtti felkészüléséről tartott előadásában kifejtette, hogy a kommunisták választások előtti prognózisukban meglehetősen optimisták voltak, az eredmények azonban javarészt ezt nem támasztották alá. A kommunisták fontosnak tartották a nők meggyőzését is, mivel érezték, hogy ebből a szempontból hátrányban vannak. A kampány során folyamatosan hangsúlyozták, hogy a hadifoglyok hazahozatalában kulcsszerepet játszanak, és a földosztást is igyekeztek saját eredményüknek feltüntetni. Amikor az 1945-ös októberi budapesti helyhatósági választásokon váratlanul a kisgazdapárt győzött, a kommunisták fokozták a kisgazdák ellen irányuló kampányukat, amely egyre inkább eldurvult.

A Veritas Intézet kutatója kifejtette, hogy az MKP taktikájának elsődleges eleme az SZDP-vel való együttműködés volt, és a budapesti helyhatósági választásokon közös listával is indultak. A taktika szempontjából emellett fontosnak bizonyult a szatelitszervezetek megszervezése is. Ebből a szempontból lényeges szerepet játszottak a szakszervezetek. Fontos csapásirány volt az agitáció megszervezése is, valamint az összeíró bizottságok kommunista többségének biztosítása is, de a kommunisták a pártok engedélyezésében is meghatározó szerepet játszottak. A röpcédulázás tekintetében az MKP hatalmas előnyt élvezett. A kommunista párt tehát már 1945-ben különböző eszközökkel – javarészt a megszállóknak köszönhetően tudta – rá tudta erőltetni az akaratát a többi politikai szereplőre, és számos olyan taktikai elem felbukkant már a párt politikájában, amely a későbbiekben is visszaköszönt.

Varga Zsuzsanna, az ELTE BTK docense az első világháborút követő földreformok számba vételét követően kifejtette, hogy 1945 után a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front minden pártja egyetértett abban, hogy földreformra szükség van, ennek részleteit tekintve azonban megosztottak voltak a pártok. Vidéken a kommunistáknak gyakorlatilag alig volt támogatottsága, ezért már a moszkvai emigrációban nagy figyelmet szenteltek annak, hogy felkészüljenek erre a kihívásra. A kommunisták első lépésként az ideiglenes nemzeti kormányban megszerezték a földművelési tárcát (Nagy Imre lett a miniszter), második lépésként pedig a Nemzeti Parasztpártot hívták segítségül: a párt már 1945 elején nyilvánosságra hozta földreformjavaslatát, amely nagyon sok pontos egyezést mutatott a kommunisták tervezetével, így ebben a tekintetben tulajdonképpen megelőzték a kisgazdapártot.

A történész elmondta, hogy sokáig kérdés volt, hogy mikor hajtják végre a földreformot. A dilemmát végül magyarországi SZEB vezetője, Vorosilov marsall döntötte el, aki 1945 márciusában katonai közölte, hogy a földosztást azonnal meg kell valósítani. A földreform az ország mezőgazdasági területeinek egyharmadát érintette, de ennek csak a 60 százalékát osztották ki, a további 40 százalék pedig az állam tulajdonában maradt. 3,2 millió hold földet átlagosan 5 kataszteri holdas földekre osztottak szét az igényjogosultak között, ennek köszönhetően pedig javarészt életképtelen birtokok jöttek létre, mintegy 300 ezer ember pedig ki is maradt – jogosultsága ellenére – a földosztásból. Varga Zsuzsanna hozzátette, hogy a kommunisták a nagyon gyorsan keresztülvitt földreformot igyekeztek a saját érdemüknek beállítani, ennek ellenére, mint az a nemzetgyűlési választások eredményéből látható, az erre irányuló – röplapok tömegével megtámasztott – erőfeszítéseiket nem koronázta siker. A földkérdés aztán a koalíciós tárgyalások során is szerepet játszott, és a kisgazdapárt ebben a tekintetben is meghátrálásra került.

Boross Péter zárszavában elmesélt egy történetet: máig emlékszik arra, ahogyan 1945-ben Kaposváron négy középkorú nő szörnyülködve beszélgetett arról, hogy egyik hölgyismerősük belépett a kommunista pártba. A volt miniszterelnök kifejtette, hogy a nemzet önértékelése 1990 után sem állt helyre, és ebben az ügyben még rengeteg tennivaló van. Mint elmondta, a nemzet lelkiállapotának helyreállítása tekintetében nagyon sok feladat hárul a tudomány képviselőire. Boross Péter felidézte, hogy gimnazistaként élte meg a választást. A budapesti választás előtt talán három nappal megjelent a Ludas Matyi száma, amelyben Rákosi és Szakasits szakította át a célszalagot egy lovon, a többiek pedig mögöttük loholtak. Néhány nappal később aztán jött a kisgazdák budapesti győzelme, amelyet a volt kormányfő „kamasz vihogással” fogadott.

Boross Péter hozzátette, hogy a földosztást teljesen elhibázottnak tartja, és ide vezeti vissza a magyar mezőgazdaság máig meglévő problémáit, de az újjáépítésről sincs olyan jó véleménye, mint az emberek többségének. Mindeközben 1945-ben a megfélemlítés eszközeként minden megyeszékhelyen működtek az internálótáborok, de a legfontosabb az, hogy ekkor indult meg az ország szellemi hanyatlása. Az „intellektuális elzüllésről” az egykori miniszterelnök úgy tartja, máig nem megoldott probléma. Úgy véli, az FKGP győzelmétől tehát semmi sem oldódott meg, sőt, talán Rákosiék megtorlása éppen ezért lett véresebb. Boross Péter végül elmondta, hogy „nálunk több felelősségre vonás volt, mint Németországban.

Private Sentinel