2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

VIII. Henrik hadai elpusztították, ám most újra megelevenednek a 16. századi Edinburgh utcái

2017. március 22. 16:32

A skót főváros középkori városmagja szinte teljesen megsemmisült 1544-ben, amikor az ostromló angol katonák felgyújtották Edinburgh épületeit. A St. Andrews-i Egyetem kutatói elkészítették az elpusztult város digitális rekonstrukcióját, amelyet hamarosan mindenki megtekinthet majd.

1541. október 18-án elhunyt Tudor Margit skót anyakirályné, VIII. Henrik angol király nővére. Személye sokáig az egyetlen tényező volt, amely megőrizte az ingatag békét Anglia és Skócia között. Halála után szinte azonnal kiújultak a két királyság közti összecsapások, amelyek során bár először V. Jakab skót király ért el sikereket, a határmenti Carlisle városa mellett 1542. november 24-én vívott küzdelemben végül döntő vereséget szenvedett. A skót uralkodó a vesztes ütközetet követően ágynak esett és néhány hét betegeskedés után december 14-én maga is távozott az élők sorából. A trónt lányára, az akkor mindössze hatnapos Stuart Máriára hagyta.

VIII. Henrik kihasználva a lehetőséget, 1543 végén elrendelte a Skócia elleni támadást annak érdekében, hogy kikényszerítse a csecsemő királynő és saját fia, a későbbi VI. Edward eljegyzését. A „Durva lánykérés” (Rough Wooing) néven elhíresült hadjárat során az angol hadak nagy pusztítással, gyorsan nyomultak észak felé. 1544 májusának első napjaiban az angolok ostrom alá vették a skót királyok székhelyét, Edinburgh városát. Bár a vár tüzérei sikerrel verték vissza a támadók próbálkozásait, a környező város szinte teljesen elpusztult az ostromlók gyújtotta tűzvészben.

A skót főváros középkori kinézetét ezért mindeddig csak korabeli ábrázolásokból ismerhettük. Most azonban a skóciai St. Andrews-i Egyetem történészeinek, művészettörténészeinek, építészeinek és számítógépes grafikusainak összefogása révén elkészült az 1544-ben elpusztult település digitális rekonstrukciója. Munkájuk során elsősorban egy 16. században élt angol hadimérnök rajzaira támaszkodtak, továbbá felhasználták a rendelkezésre álló régészeti anyagot is. A rekonstruált városképben feltűnnek Edinburgh híres nevezetességei is, mint például a város történelmi főútjának számító, a várat a Hollyrood-apátsággal összekötő Royal Mile (Királyi mérföld), vagy éppen a középkori óváros piactereként funkcionáló Grassmarket is.

A kutatócsoport munkájában résztevő Dr. Bess Rhodes az i News cikkében elmondta, hogy az 1544-es tűzvész előtti város digitális rekonstrukciója reményeik szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy a történelem iránt érdeklődök megismerjék Edinburgh fejlődésének összetett történetét. A St. Andrews-i Egyetem a rekonstrukciót egy mobiltelefonos alkalmazás keretében bocsátja majd közre május 1-jén, amelyet a felhasználók mintegy „időutazó szemüvegként” használhatnak majd, amikor felkeresik Edinburgh nevezetességeit, hiszen a program megmutatja majd, hogy nézett ki az adott helyszín 470 évvel korábban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A Royal MileEdinburgh középkori látképe a rekonstrukción

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár