2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Videón a rettegett, ám pórul járt német tengeralattjáró

2016. szeptember 8. 11:02

A második világháborús, U-576-os német tengeralattjáró roncsára 2014 októberében bukkantak Észak-Karolina állam partjaitól mindössze 48 kilométerre. Az 1942-ben egy amerikai kereskedelmi konvojt megtámadó, majd pórul járó katonai jármű, amelynek 45 fős legénysége ma is a hullámsírban nyugszik, most egy videón is láthatóvá vált. Mellette pedig áldozata, egy amerikai teherszállító látható.

1942. július 15-én a Hans-Dieter Heinicke főhadnagy által irányított, német U-576-os jelzésű tengeralattjáró Észak-Karolina partjaihoz közel megtámadott egy Floridából Virginiába tartó – nicaraguai zászló alatt hajózó – kereskedelmi hajókaravánt. Mindezt annak ellenére, hogy a tengeralattjáró egy korábbi harc során megsérült, és éppen egy németországi kikötő felé tartott.

A Bluefields teherszállítót délután négy körül kilőtt torpedóival a tenger fenekére küldte, továbbá másik két teherszállítót pedig súlyosan megrongált. Ekkor a konvojt biztosító, Kingfisher amerikai repülőgép bombázni kezdte a tengeralattjárót, továbbá egy másik kereskedelmi hajó is folyamatos tűz alatt tartotta a fedélzeti ágyújával. El is találta, így az U-576-os egész legénységével elmerült a mélybe. Mégpedig a Bluefields mellé, amelyről azonban még idejében kimenekítették a tengerészeket.

A tengeralattjáró és az amerikai teherhajó roncsai 2014 őszén – hétéves kutatás után – az amerikai partoktól 48 kilométerre kerültek elő, mindössze 250 méterre az atlanti temetőként ismertté vált helyszíntől, ahol közel félszáz kereskedelmi hajó süllyesztettek el az U-bootk a második világégés során. Az U-576-os roncsa ma katonai sírhely, nemzetközi védelem alatt áll.

A búvárrégészek most lemerültek az egykori ádáz csata alatt húzódó tengerfenékhez, és videóra vették, mi maradt az U-576-os tengeralattjáróból, valamint a Bluefields teherszállítóból. A felvételen jól látszik, hogy az utóbbi fa deszkapallói az elmúlt 74 évnyi, tengervízben töltött idő során elkorhadtak, azonban például a német jármű hajóteste, a lőrések, vagy a hajócsavar kiválóan megmaradtak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Az U-576-os legénységeAz U-576-os legénysége kémleli a horizontot a parancsnoki toronybólHans-Dieter Heinicke német főhadnagy (jobbra)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár