2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Vesztére indult El Dorado keresésére I. Erzsébet kedvenc felfedezője

2020. május 25. 17:48 Múlt-kor

Öngyilkos küldetés

San Thoméban Keymis – akinek tudnia kellett, hogy a város lerohanásával a király Raleigh-val kötött egyezségének első és legfőbb pontját szegte meg – egyre jobban kétségbe esett.

A küzdelemben csupán néhány spanyolt sikerült megölniük, a többi elszökött, és az angolok attól féltek, erősítéssel térnek vissza. Mindemellett fogalma sem volt, hol lehet a bánya, amelyet kerestek – az sem biztos, hogy személy szerint hitt a létezésében.

Időhúzásával és döntésképtelenségével Keymis lassan elvesztette emberei bizalmát. Végül az angolok három csónakot küldtek tovább, feljebb a folyón, mindössze négy napi élelemmel. Egyes beszámolók szerint ez az alexpedíció csaknem 500 kilométert megtett a kontinens belseje felé – három hét után tértek vissza, és semmiféle bányáról nem hoztak hírt.

Eddigre a spanyolok többször is rajtaütöttek San Thomén, amelyet végül 29 nap után Keymis és emberei feladtak, a spanyolok pedig felgyújtották.

Az expedíció maradéka március 2-án találkozott újra Raleigh-val a tengerparton. Keymis bocsánatért esedezett. „Látni, hogy fiam elveszett, nem bántott” – válaszolta Raleigh. „Konokságával okozott nekem fájdalmat, és nem dicsérném vagy színezném ostobaságát semmilyen módon.”

Keymist azonban nem vigasztalták ura szavai: miután visszatért hajókabinjába, egy tőrt szúrt keresztül saját szívén. Raleigh-t Angliába visszatérve újra elfogták, a király pedig felhasználta a spanyolokkal kibontakozott harcot arra, hogy újraélessze a felségárulás korábbi vádját: 1618. október 29-én a Westminster-palota udvarán lefejezték. Halálának okai sokfélék voltak, utolsó expedíciója csupán jó ürügy volt I. Jakab számára.

Máig viták tárgya, miként is lehet értékelni Walter Raleigh dél-amerikai kalandozásait. Kétségtelen, hogy eleinte valós volt az aranyváros létezésébe vetett hite. Mi történt azonban azután, hogy 1585 júniusában visszafordult első útjáról?

Ekkor hangzott el először a rejtélyes aranybánya gondolata, miközben a sebes Orinoco a tenger felé vitte őt és embereit. Vajon saját magát – és a többieket – próbálta hamis álmokkal nyugtatni? Vajon túlságosan megalázó lett volna neki beismerni, hogy mindaz, amiben reménykedett, hazugság?

A kérdésekre talán sosem lesz egyértelmű válasz. Napjainkban is sokakat hoz lázba a dél-amerikai dzsungel elfeledett kincseinek gondolata, és sokan ugyanazokat a kérdéseket teszik fel magukban, amelyeket annak idején az angol felfedező – a téma kutatói pedig ugyanúgy tanácstalanul állnak Raleigh döntései előtt, ahogy annak idején a hozzá közel állók.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
„Guiana” 1656-ban készült térképén a fiktív Parime-tó (amelynek valós alapját az esős évszakban megduzzadt vizek adták) északnyugati sarkában bejelölve látható „Manoa, avagy El Dorado” is (kép forrása: Wikimedia Commons)Dél-amerikai törzsfőnök ábrázolása egy 1693-as illusztráción (kép forrása: Flickr)I. Jakab angol (VI. Jakab skót) király idősebb John De Critz festményén (kép forrása: Wikimedia Commons)Sir Walter Raleigh William Segar festményén, 1598 k. (kép forrása: Wikimedia Commons)Walter Raleigh Trinidadon, 1595. Katonái a foglyul ejtett Antonio Berriót kísérik (kép forrása: Wikimedia Commons)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár