Vereséggel felérő győzelemmel végződött a daytoni majomper az evolúciótagadók számára
2022. július 21. 09:50 MTI
97 éve, 1925. július 21-én fejeződött be az amerikai Dayton városában a világfeltűnést keltő, majomper néven elhíresült bírósági eljárás. A perben persze nem csimpánz, hanem egy darwinista tanító ült a vádlottak padján, akit jelképes pénzbüntetésre ítéltek, mert az evolúcióelméletet is megismertette tanítványaival.

A hőségre és a tömeges érdeklődésre való tekintettel a bíró inkább a szabadban folytatta pert
Korábban
Az eljárást a Tennessee államban néhány hónappal korábban, a fundamentalista keresztény lobbi nyomására meghozott törvény alapján indították. A jogszabály megtiltotta, hogy az állami iskolákban tagadják az ember teremtésének bibliai történetét, és azt tanítsák, hogy az ember alsóbbrendű állatoktól származik. A törvény megszegése vétségnek minősült, amelyet 100 és 500 dollár közötti bírsággal sújtottak.
Az amerikai polgárjogi unió (ACLU) hevesen tiltakozott, és védelmet ajánlott azoknak, akik tudatosan megsértik a törvényt. Erre végül egy 24 éves daytoni biológiatanár, John Thomas Scopes vállalkozott, akit a helyi üzletemberek is cselekvésre buzdítottak, abban reménykedve, hogy a per a gazdasági nehézségekkel küzdő városra irányítja majd a figyelmet.
Scopes ellen május 25-én emeltek vádat, de nem tartóztatták le. A tárgyalásra mindkét oldalon nagyágyúkat mozgósítottak: a vádat William Jennings Bryan volt külügyminiszter, háromszoros demokrata párti elnökjelölt képviselte, a védelmet az agnosztikus Clarence Darrow sztárügyvéd vezette.
A per három főszereplője (balról jobbra): John Scopes, Clarence Darrow, és William Bryan

A sajtóban a jogi küzdelem apokaliptikus méretű összecsapássá változott a jó és a rossz, az igazság és a hazugság között (persze ki-ki meggyőződésének megfelelően a másikat látta a sátáni szerepben). Dayton utcáit újságírók és érdeklődők özönlötték el, a falakat plakátok borították, Bibliákat árultak, még „a védelem tanúinak” nevezett csimpánzokat is mutogattak.
A hatalmas érdeklődést kiváltó per 1925. július 10-én kezdődött az esküdtszék kiválasztásával, a tárgyalást – az amerikai történelemben először – élőben közvetítették a rádióhálózatok, a per eseményei virítottak a lapok címoldalán. A teremben akkora tömeg gyűlt össze, hogy a bíró attól tartott, leomlik a padló, végül az épület előtti gyepet jelölte ki a tárgyalás helyszínéül.
A bíró nem is titkoltan a vád felé hajlott, s a védelem kérését elutasítva nem engedélyezte evolúciópárti tudósok vallomását, mondván: Scopes a vádlott, nem pedig a törvény, amelyet megsértett. A védőügyvéd, Darrow ezután taktikát váltott, és az ügyész Bryant szólította a tanúk padjára. Kettejük összecsapása volt a tárgyalás csúcspontja, s az ügyvédnek sikerült nevetségessé tennie a Bibliában szó szerint hívő, nemegyszer önellentmondásokba bonyolódó ellenfelét.
A tárgyalás végén Darrow azt kérte, nyilvánítsák bűnösnek védencét, hogy bizonyítékait a fellebbviteli tárgyaláson terjeszthesse elő (ezzel azt is elérte, hogy Bryan nem mondhatta el nagy gonddal csiszolt vádbeszédét). Az esküdtszék, amelynek tizenkét tagjából tizenegy középkorú, templomba járó farmer volt, nyolc nap tárgyalás után csak nyolc percig tanácskozott. Scopest bűnösnek találták, és a bíró 100 dollár bírságot szabott ki rá. Érdekesség, hogy a vádat képviselő, de a perben megszégyenült Bryan az ítélethirdetés után öt nappal, még Daytonban meghalt.
A világszerte hatalmas felháborodást keltő ítéletet Tennessee állam Legfelsőbb Bírósága egy évvel később jogtechnikai okokra hivatkozva – a bírságot csak az esküdtszék és nem a bíró szabhatta volna ki – megsemmisítette. A fellebbezés és így az újratárgyalás lehetőségét azonban elvetették, mondván: „Semmi haszon nem származna abból, ha ez a bizarr ügy tovább folytatódna.” Scopes ezután felhagyott a tanítással, geológiai diplomát szerzett, és Venezuelába ment olajmérnöknek.
A daytoni majomper nem vetett véget az evolúció oktatása körüli vitáknak, de komoly veresége volt a maradi erőknek: a tárgyalás idején 15 szövetségi állam fontolgatta hasonló törvény meghozatalát, de csak kettő (Mississippi és Arkansas) korlátozta a darwini teória tanítását. A döntő szót csak 1968-ban mondta ki a szövetségi Legfelsőbb Bíróság, amely az alkotmány első kiegészítésére hivatkozva megsemmisítette a hasonló arkansas-i törvényt.
A kreacionisták ekkor azt követelték: kapjon egyforma súlyt az evolúció és a teremtésmodell. 1970-ben Arkansas és Louisiana úgy határozott, hogy ahol az evolúciót tanítják, ott párhuzamosan oktatni kell a Teremtés Könyvén alapuló „teremtéstudományt” is; a helyi törvényeket a Legfelsőbb Bíróság csak 1987-ben helyezte hatályon kívül.
Stanley Kramer 1960-ban Aki szelet vet címmel filmen dolgozta fel a majomper történetét. Érdekesség, hogy 1928-ban Cseh Károly jugoszláviai baloldali tanító-újságíró ellen is per indult Darwin elméletének tanítása miatt, ez volt az adai majomper.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Kegyetlenül meglakoltak II. Károly királyunk gyilkosai tegnap
- Ted Bundy az elbűvölő szörnyeteg tegnap
- Harminchárom éve kötötték meg az Európai Uniót megalapozó maastrichti szerződést tegnap
- Már első turnéja alkalmával meghódította Amerikát a Beatles tegnap
- „Lélegző” házak az ókorban? – Az antikvitás építészeti megoldásai tegnap
- Az orvoskar „mostohagyerekének” tekintették az állatorvosképzést 2025.02.06.
- Hollywood westernfilmjei után fordult a politika felé Ronald Reagan 2025.02.06.
- Évszázadokon át dacolt a történelemmel az aprócska Liechtenstein 2025.02.06.