Valóban élhettek elvadult sertések a 19. századi London csatornarendszerében?

Kép forrása: Atlas Obscura / Igor Filonenko / iStock / City of London / London Metropolitan Archives / Heritage Images / Getty Images

Egy másik világ

A modern élet nélkülözhetetlen részei a szennyvízcsatornák, immár nem csupán a városokban, de a legkisebb települések nagy részén is. Szerepükből kifolyólag arra vannak tervezve, hogy ne legyenek semmilyen formában szem előtt, láthatatlanul betöltve funkciójukat.

Nehéz is a felszínen lakók számára elképzelni, mi minden lehet odalent, annyi azonban mindenki számára nyilvánvaló, hogy sötét, mocskos és büdös helyről van szó.

Ahogy a világon mindenütt, a csatornák Londonban sem léteznek túlságosan régóta, és a 18. és 19. században még azt is elképzelhetőnek tartották az emberek, hogy nagy testű állatok – nevezetesen sertések – élnek vadon a csatornarendszerben.

A brit főváros formálódó csatornarendszere a kezdetektől fogva folyamatosan túlterhelt volt, és rendszeresen túllépte kapacitása határait.

A hálózatot az 1858-as „nagy bűz” után jelentősen bővítették – az év nyarán a Temzébe ömlő szennyvízcsatornák tartalmát a napsütés a nyílt ég alatt melegítette, amitől az egész város szenvedett (a parlamentben úgy oldották meg a fojtogató bűz kérdését, hogy kalcium-hipklorittal kenték végig az épület redőnyeit és zsaluit).

London csatornáinak egyik leghíresebb ismerője Henry Mayhew újságíró volt, aki az 1840-es években a város guberálói, patkányirtói, utcai ételárusai és más, kevésbé látható dolgozó embereinek életét dokumentálta.

Sorozatban megjelenő írásait a „A londoni munka és a londoni szegénység” című többkötetes kiadványban gyűjtötte össze, amely első ízben 1851-ben jelent meg. Mayhew tapasztalatai szerint a tavaszi áradásokkor a bűzlő csatornavíz „feltört a rácsokon át az utcákra”, mígnem az alacsonyabban fekvő negyedek „egy holland városra hasonlítottak, melyet sáros csatornák sora szel át.”

Mayhew emellett sokszor beszélt „csatornavadászokkal”, azaz olyan emberekkel, akik mások szemetéből és elhagyott ingóságaiból keresték kenyerüket.

Az újságíró elmondása szerint sok dolguk akadt: „Néhány évvel ezelőtt bármely személy, aki kutatni szerette volna e sötét és mostoha tereket” – írta, egyszerűen besétálhatott a Temzébe ömlő bármely, teljesen nyitott csőbe, „és elkóborolhatott – feltéve, hogy képes volt kiállni a minden lépésnél szembejövő gonosz szagokat – sok mérföldre bármely irányban.”

Londoni „rezes” szitával vizsgálja át az iszapot Mayhew egyik illusztrációján (kép forrása: Atlas Obscura)

A csatornavadászok – akiket „parti munkásoknak”, illetve „rezeseknek” is nevez, mivel a parton és a csatornákban is főleg a rézből készült, könnyen pénzzé tehető tárgyakat keresték – apálykor ereszkedtek le a bűzös járatokba (ez egészen addig volt lehetséges, míg idővel fokozatosan minden nagyobb nyílásra rács nem került).

Mayhew szerint csoportokban közlekedtek, hogy megvédjék magukat a patkányoktól, és a mellkasukra szíjazott lámpások fényénél hosszú nyelű lapátokkal vagy kapákkal kutattak az iszapban, hátha pénzt, szögeket, vagy bármilyen más fémhulladékot találnak.

Nehéz azonban megítélni, mennyire szabad hinni Mayhew történeteinek. Egyszerre zsigeriek, durvák, látványos elemekkel tarkítottak, és precízek – nyilvánvalóan túlzóak, de számtalan idézet, pontos mérés, és információban gazdag megfigyelés is előfordul bennük.

Egyik beszámolója azonban – amely akkor is és napjainkban is a legtöbb olvasó számára egészen hihetetlennek tűnhet – a valószerűség legszélső határát súrolja.

1. Egy másik világ
2. Disznók a sötét mélyben
3. A valószerűség kérdése

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

7 960 ft 6 490 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 9 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek