Újabb 10 bizarr haláleset a középkorból
2017. április 20. 08:25
URL: https://mult-kor.hu/ujabb-10-bizarr-halaleset-a-kzepkorbol-20170419
Aljas merényletek, kegyetlen kivégzések és egy vak király, aki rohamra indult az ellenséggel szemben. A középkor gyakran abszurditásba hajló kegyetlensége nem kímélte a királyokat és hercegeket sem. Következzen újabb tíz bizarr haláleset a középkorból!
A tepsivel felfegyverzett fiú, aki szembeszállt az Oroszlánszívűvel
Oroszlánszívű Richárd költséges keresztes hadjáratával és a szabadon engedése fejében a német uralkodónak fizetett váltságdíj révén 1199-re lényegében az államcsőd szélére sodorta Angliát. Mikor felismerte, hogy az ország adóbevételei elégtelenek arra, hogy rendezze pénzügyeit, új megoldás után nézett: Ostrom alá vette a franciaországi Chalus-Chabrol várát, amiről úgy hírlett, hogy egy egész fazék arany van benne elrejtve. Az ostrom forgatagában egy várat védő fiatal fiú – aki mindössze egy tepsivel volt felszerelkezve – megragadott egy közelében lévő számszeríjat és egy csapatnyi lovag felé lőtt vele. A nyíl éppen Richárd király vállát találta el, és bár maga a sérülés elsőre nem tűnt súlyosnak, hamarosan beüszkösödött és az angol király nagy fájdalmak között lehelte ki a lelkét. A The Vintage News cikkéből kiderül, hogy bár a király lovaghoz méltóan halálos ágyán még megjutalmazta támadóját, gyászoló anyja már korántsem volt ilyen megbocsátó és élve megnyúzatta a fiút.
A trónkövetelő, akit részeg nagybátyja szúrt le
I. Richárdot öccse, az utókor által meglehetősen rossz emlékűnek tartott Földnélküli János király követte az angol trónon. Unokaöccse, Artúr herceg egy alkalommal fel is lázadt a népszerűtlen uralkodó ellen, aki azonban leverte a felkelést és börtönbe vetette Artúrt. A legenda szerint ekkor János elrendelte unokaöccse megvakíttatását és kiherélését, hogy a jövőben véletlenül se jelenthessen veszélyt koronájára, a börtönőr azonban megtagadta a parancsot. Efelett érzett dühében János király teljesen leitta magát és öntudatlan részegségében maga rontott be az akkor mindössze 16 éves Artúr roueni cellájába, ahol halálra szúrta szerencsétlen sorsú unokaöccsét, majd a holttestet egy nagy kődarabhoz kötve a Szajnába dobta.
A leszakadt trónszék rejtélye
A magyar királyok sorában kétségtelenül I. Bélára várt a legabszurdabb sors. A krónikák tudósítása szerint az alig három évig uralkodó királyra 1063-ban Dömösön rászakadt a trónszék, majd hamarosan bele is halt az ekkor szerzett sérüléseibe. Egyesek szerint Béla valójában merénylet áldozatává vált, bár erre azóta sincs bizonyíték. Mások szerint a trón leszakadása valójában egy szimbolikus történet volt, amelyet egy későbbi krónikaszerző költött, és lényegében azt volt hivatott kifejezni, hogy Béla törvénytelenül uralkodott bátyja, I. András gyermek fia, Salamon ellenében.
A kalifa, akit agyontapostak a lovak
Al-Musztaszim Bagdad utolsó abbászida kalifája volt, akinek uralkodását a mongol hódítás zárta le 1258-ban. A Bagdadot elfoglaló Hülegü mongol vezér, Dzsingisz kán unokája élve fogta el az arab uralkodót, akit azonban nem akart a hagyományos módon, lefejezéssel kivégezni, mert félt, hogy a királyi vér kiontása rossz szerencsét hozhat. Ezért Al-Musztaszimot egy szőnyegbe csavarva a mezőre fektették, majd lovakkal többször egymás után keresztülvágtattak rajta. A kalifa agyontaposása azonban nem bizonyult egyszerű feladatnak: Állítólag 15 percen keresztül zajlott a kivégzés, mire Al-Musztaszim végre kilehelte lelkét a sok szenvedést követően.
A rendíthetetlen érsek, akit félig lefejeztek
Becket Tamás hosszú éveken keresztül volt II. Henrik angol király bizalmasa és hű kancellárja. A király ezért 1162-ben őt nevezte ki a megüresedett canterburyi érseki székbe, azt remélve, hogy Tamáson keresztül tovább növelheti befolyását az egyház felett. Várakozásaiban azonban csalódnia kellett, a kiváló jogtudós hírében álló Becket Tamás ugyanis az egyház kiváltságainak kérlelhetetlen védelmezőjének bizonyult II. Henrik önkényes reformjaival szemben. A konfliktus rövidesen annyira elmérgesedett, hogy 1170 decemberében négy lovag érkezett a székesegyházba, hogy letartóztassa az érseket. Tamás azonban ellenállt, ezért az egyik lovag hatalmasat ütött fejére kardjának markolatával, mire az idős érsek térdre rogyott. Mivel még ekkor sem adta meg magát és inkább imádkozni kezdett, a második lovag kardjával végzetes csapást mért Becketre, akinek a feje kettényílt a szemei fölött. A harmadik lovag az ekkor már minden bizonnyal halott érsek fejébe szúrta pengéjét és kikanalazta annak agyát, miközben egykedvűen megjegyezte: „Ő se kel fel már többet.”
A király, akinek tüzes vasat nyomtak a fenekébe
Kevés olyan szörnyű halálnemet ismerünk, mint ami II. Edward angol királyra várt 1327-ben. Uralkodását sorozatos politikai és katonai kudarcok kísérték, ezért ellenzéke kikényszerítette lemondását, majd Berkeley kastélyában börtönbe vetették. Mivel azonban attól tartottak, hogy az exkirály kikerül a börtönből és támogatóival megkísérli a trónra való visszatérést, úgy döntöttek, ezt minden áron megakadályozzák. Hamarosan bérgyilkosok egy csoportja érkezett a fogva tartott Edvárdhoz, akit letepertek, majd egy tüzes piszkavasat toltak fel a szerencsétlen király fenekébe. A kastélyban a mai napig azzal ijesztgetik a látogatókat, hogy a falak között néha még mindig visszhangzanak Edvárd fájdalmas sikolyai.
Luxemburgi Zsigmond vakmerő nagyapja
Nem kizárt, hogy Luxemburgi Zsigmond nagyapjának, János cseh királynak köszönhetjük a „vakmerő” kifejezés megszületését. János 1310-ben szerezte meg a cseh koronát és uralkodása során sikeresen állította helyre a belharcoktól tépázott királyság stabilitását. 1336-ban, negyven éves korában azonban elvesztette szeme világát miközben Litvániában hadakozott, így élete utolsó tíz évét vakon töltötte. Ez nem akadályozta meg abban, hogy továbbra is aktívan uralkodjon, és rövidesen szövetséget kötött VI. Fülöp francia királlyal, akinek igyekezett támogatást nyújtani az angolokkal vívott százéves háborúban is. Seregeivel és fiával, a későbbi IV. Károly német-római császárral jelen volt a crécyi ütközetben. Az öreg, vak király számára végzetesnek bizonyult csata eseményeit Jean Froissart, korabeli történetíró elbeszéléséből ismerjük:
„... bár teljesen vak volt, amikor megértette a csata állását, embereihez fordult: „Merre van a fiam, Károly?” – kérdezte, mire lovagjai így feleltek: „Nem tudjuk Uram, úgy gondoljuk, hogy még harcol.” Mire a király: „Uraim, ti embereim, társaim és barátaim vagytok ezen az úton. Arra kérlek titeket, hogy vigyetek olyan messze előre, hogy legalább egyetlen vágást mérhessek kardommal az ellenségre.”
A királyt páncélba öltöztették és lóra ültették, majd két hű lovagja két oldalról közrefogta őt. Lovaikat egymáshoz kötözték, hogy a vak uralkodó véletlenül se tévessze el az irányt. Ezután a csata forgatagába vágtattak, János király pedig Froissart szerint nem is egyszer, hanem legalább négyszer is lesújtott kardjával. A bátor hármas példásan küzdött, mielőtt őket is elérte a vég. Holttesteiket és lovaik tetemét másnap a csatatéren találták meg, még mindig egymáshoz kötözve.
Aki kettévágott fejjel még két hétig élt
A magyar történelem legrövidebb ideig regnáló uralkodója volt a „nápolyi” vagy „kis” melléknéven is ismert II. Károly király. A magyar udvarban nevelkedő Anjou herceg Nagy Lajos támogatásával szerezte meg a nápolyi trónt a korabeli Magyarországon rendkívül gyűlölt Johanna királynőtől 1381-ben. A Lajos halálát követő zavaros időszakot kihasználva 1385-ben a magyar trónra is bejelentette igényét és az év végén meg is koronázták őt. Lajos király lánya és özvegye, Mária királynő és Erzsébet anyakirályné azonban nem törődtek bele hatalmuk elvesztésébe és összeesküvést szőttek Károly ellen. 1386. február 7-én a király szokásához híven meglátogatta a királynőket, amikor Forgách Balázs pohárnokmester a köpenye alá rejtett tőrrel Károly mögé lopakodott és váratlanul, nagy erővel a fejére sújtott. Az elbeszélések szerint a vágás teljesen kettévágta a király koponyáját a tetejétől egészen a bal szeméig. A merénylő még kétszer lesújtott, majd elmenekült a teremből. A merénylet azonban kudarcot vallott, Thuróczi János krónikája így emlékezett meg az eseményekről:
„Károly király pedig, bár ilyen iszonyatos sebet kapott, nem esett el, hanem fölkelvén arról a szerencsétlen helyről, ahol ült, lassú és ingadozó léptekkel elindult, a padlón hosszú vérnyomokat hagyva...”
A király ezután még több mint két héten keresztül szenvedett. Orvosai végül valamilyen szert adtak be neki, amitől nagy fájdalmai lettek és rövidesen február 24-én vagy 27-én végül meghalt. Végrendeletében fiát, Lászlót nevezte meg örökösének, aki később az Anjou-ház utolsó férfi tagjaként sikertelenül igyekezett megszerezni magának a magyar trónt.
A tudós püspök, akinek szomorú sorsát ma egy hegy neve őrzi
A magyar egyház megszületésének meghatározó alakja volt az itáliai származású Gellért, aki István kedvelt tanácsadója, a trónörökös Imre herceg nevelője volt. Az utolsó Istvánnak ellenálló törzsi vezető, Ajtony legyőzését követően, a Tisza-Maros-Duna folyók által közrefogott terület megtérítésére létrehozott csanádi püspökség élére állították, ahol magas szintű tudományos munkát is végzett. István halálát követően ő is aktív szereplőjévé vált az országot sújtó politikai küzdelmeknek, valószínűleg fontos szerepe volt a kivégzett Vazul fiainak, Andrásnak, Bélának és Leventének külföldről való hazahívásában. Az 1046-os pogánylázadás során talán éppen azért kelt útra két püspöktársa kíséretében, hogy a hazatérő András herceget a határon üdvözölhesse, de a pesti révnél való átkelés során megtámadták és elfogták őt a régi rendhez visszatérni kívánó Vata hívei. Gellértet egy kis szekérbe helyezték, majd a Kelen-hegy tetejéről a mélységbe zúdították, az idős püspök pedig szörnyethalt a zuhanásban. A hegyet napjainkban már Gellért-hegy néven ismerjük a mártírhalált halt főpap emlékezetére.
A nagyreményű uralkodó, akivel hasmenés végzett
Az első Habsburgot, aki a magyar trónra ülhetett, Albertnak hívták és 1437-ben nyerte el a trónt azáltal, hogy feleségül vette Luxemburgi Zsigmond egyetlen lányát, Erzsébetet. A tetterős uralkodó és bátor hadvezér hírében álló király kezében először egyesült Ausztria, Csehország és Magyarország jogara, de nem adatott meg neki a lehetőség, hogy igazán nagy uralkodóvá váljon. 1439-ben Délvidékre vonult, hogy szembeszálljon a Szendrő várát elfoglaló törökökkel. A hadjárat kudarcba fulladt, mivel a király seregét súlyos vérhas járvány támadta meg, ezért Albert kénytelen volt feloszlatni és hazaküldeni katonáit. Az elbeszélések szerint a nagy hőségben sárgadinnyével és folyóvízzel igyekezett hűsíteni magát, amitől maga is elkapta az erős hasmenéssel járó kórt. Végül a hazafelé tartó úton, Neszmély faluban érte a halál.