2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Túl hatékony volt, végül felmentették a szolgálat alól a szesztilalom legrettegettebb ügynökét

2020. november 26. 08:32 Kanyó Ferenc

A zenész, a focista meg a kínai

Izzy Einstein született tehetségnek bizonyult, ha arról volt szó, hogy más bőrébe kellett bújnia. Ahhoz ugyanis, hogy bejusson az illegális italkimérésekbe, először bizalmat kellett keltenie a kiszemelt emberekben. Ha kellett utcaseprőnek, eladónak, könyvtárosnak, házaló ügynöknek, fűszeresnek, dokkmunkásnak, sírásónak öltözött, s még az is előfordult, hogy Moe-val közös párosuk egyike nőnek adta ki magát, és így lepleztek le egy illegális kocsmát.

Egy alkalommal pedig úgy záratott be egy tiltott italkimérést, hogy sáros futballmezbe öltözve jelent meg egy ilyen helyiségben, ahol csak annyit közölt, hogy végre vége a szezonnak, és szívesen szakítaná meg az edzését. Elhitték neki.

Persze nem csak a munkások körében „aratott sikert”, hiszen az alkoholtilalom nem csak az alsóbb társadalmi rétegekre vonatkozott. Amikor gazdagabb vendégeket fogadó helyszínekre vadászott, akkor bankárt, szépségverseny-bírát vagy lengyel grófot alakított. De eljátszotta egy magyar hegedűs és egy operaénekes szerepét is.

Egyszer megtörtént, hogy a Zenészek Klubjába tért be egy kölcsönkért kártyával, és felajánlotta, hogy fizet egy italt annak, aki állást ajánl. Miután érdeklődtek, hogy milyen hangszeren játszik, azt felelte, hogy harsonán, ám otthon hagyta. Miután kerítettek neki egyet, a muzikális családból érkező Izzy olyan sikeresen eljátszott egy számot, hogy visszatérése esetére megígérték neki az állást. Vissza is tért: egy letartóztatási paranccsal a kezében.

1922-ben egy kínai mosodásnak adta ki magát, és ez bizonyult hatékony álcának ahhoz, hogy a New York-i kínai negyedben is leleplezzen illegális italkiméréseket. De a nemzetiségek eljátszása nem állt meg itt, képes volt harlemi afroamerikainak is maszkírozni magát. A különféle nációk sorában voltak jiddis sírásók, német savanyúságcsomagolók, orosz halászok, texasi marhapásztorok és olasz gyümölcskereskedők is.

A két ügynök híre gyorsan elterjedt, számos illegális italos helyen még az arcképüket is kifüggesztették, hogy figyelmeztessék a veszélyre a helyieket. Mindez még találékonyabbá tette Izzy Einsteint, olyannyira, hogy egy alkalommal a saját nevén mutatkozott be, mire a helyiséget őrző kidobó ember nevetve beengedte a bárba.

Máskor fogadást kötött egy kocsmában, hogy ő Izzy Einstein, akinek a képe ott van a falon. A vendégek hangosan kacagtak, ám ő elővette az igazolványát, és letartóztatással bizonyította, hogy érdemes lett volna jobban megnézni az emlegetett arcképet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Nem mindenki értett egyet a „szárazsággal”: Nem vagyok teve, sört akarok! – olvasható a 18. számú alkotmánykiegészítés ellen tüntetők transzparensén.Ügynökök egy nagyobb fogássalIzzy Einstein (j) és Moe Smith (b), az alkoholcsempészek ádáz üldözőiA kövérkés, távolról sem rendőrnek kinéző Izzy Einsteinnek csaknem ötezer csempészt sikerült letartóztatnia.Einstein a nőnek öltözött Moe Smithszel álruhábanEinstein az álcázás mestere volt, ha kellett, beöltözött sírásónak, utcaseprőnek, bankárnak, muzsikusnak vagy akár kínainak is, hogy elnyerje az illegális italkimérők bizalmátIzzy Einstein és Moe Smith néhány ital kíséretében ünnepli a tilalom végét a Hotel Edisonban. Ekkor már életbiztosítással foglalkoztak.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár