2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Trója felfedezése indította dicstelen jelenkori útjára az addig szerencsét jelentő horogkeresztet

2020. június 12. 18:02 Múlt-kor

A kőkorszaktól a középkorig

A jelkép valódi gyökerei azonban még Trójánál is régebbre nyúlnak vissza: az első ismert horogkereszt-ábrázolás mintegy 15 000 évvel ezelőttre datálható.

Egy 1908-ban a mai Ukrajna területén talált, mamutagyarból készült madárfigurába vésve számos, egymásba kapcsolt horogkereszt látható, pontos jelentésük nem ismert – egyesek szerint termékenységszimbólumok lehetettek.

Az alakzat létrejöttének körülményeit is homály fedi – talán azért vált annyira elterjedtté már az ősi világban, mert viszonylag könnyen létrehozható geometriai minta, de az is lehet, hogy egy üstökös, csillag, szupernóva vagy egyéb különleges égi jelenség inspirálta.

Az önálló, egyes horogkeresztek legkorábbi példái a Kárpát-medencéből származnak, a neolit kori Vinča–Tordos-kultúra által hátrahagyott mintegy 7000 éves tárgyakon.

A bronzkorban már Európa-szerte feltűnik a szimbólum: az illírek számára a Napot jelképezte, de feltűnik Mezopotámiában vert pénzeken, ókori görög vázákon és ruházaton, valamint római mozaikokon is.

Számos, az ókori keltákhoz köthető tárgyon előfordul különféle formákban – az 1857-ben Londonban előásott vaskori leleten, az úgynevezett Battersea-pajzson például 27 darab horogkereszt található.

Létezik azonban ennél jóval régebbi példa is Nagy-Britanniából: a Yorkshire-i Ilkley Mooron talált „szvasztikakőre” körülbelül Kr. e. 2000 körül faraghatták a mintát.

A görögül gammadión, avagy tetragammadión (négy darab, talpánál összeillesztett „gamma” betűként elképzelve) néven ismert jelképet a középkori heraldika egyes forrásai fylfot néven emlegetik.

A korai keresztény ikonográfiában előfordul, mint Krisztus halál feletti győzelmének jelképe, de az észak-európai őshitekben a különféle viharistenekkel összefüggésben is használták, a számiktól (akiknek sámándobjain is megfigyelhető) a germán és balti népekig.

A középkori keresztény templomépítészetben is sokáig gyakori volt – az 1040 körül épült lambachi bencés apátság külső kő- és faelemein számos helyen szerepelt, itt látta vélhetően először 1897-98 körül az apátsági iskolába járó nyolcéves Hitler is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Neonáci felvonulás az amerikai fővárosban 2002-ben (kép forrása: Flickr)Horogkereszt egy korinthoszi ezüstpénzen, Kr. e. 550-500 körül (kép forrása: Wikimedia Commons)Ceremónia a finn légierőnél (kép forrása: Reddit)A The Fernie Swastikas csapata 1922 körül (kép forrása: Wikimedia Commons)Szövőszékhez használt súlyok a törökországi ásatásról – Heinrich Schliemann rajzai (kép forrása: Flickr)Az arizonai 2-es főutat jelző egykori tábla (a horogkereszttel ellátott táblákat az 1940-es évek folyamán lecserélték) (kép forrása: Wikimedia Commons)Tartálykocsi napjainkban, az indiai Kalkuttában (kép forrása: Wikimedia Commons)A dániai Nydamnál talált, Kr. u. 3-4. századi fésű (kép forrása: Wikimedia Commons)Hitler a párt és az SA tagjainak körében, 1930. december (kép forrása: Wikimedia Commons)„Bébitaxi” az indiai Haidarábádban (kép forrása: Flickr)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár