2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Tragikus merényletek kísérték végig a Nehru-Gandhi dinasztia uralmát Indiában

2020. november 28. 08:34 Paul McEvans

Áruló testőrök

A fiát gyászoló Indira Gandhi eközben olyan problémával találta szembe magát, amely végül az életébe került. Az északnyugat-indiai Panzsáb államban élő, a XV. században alapított szikh vallást követő radikálisok saját, az Indiában megszokott nyelvi helyett vallási alapon megszervezendő államuk, Khalisztán létrehozására irányuló törekvései alapvetően ásták volna alá India törékeny egységét, ezért a kormányzat nem engedhetett a követeléseknek.

A központi kormány és a szikhek közötti ellentét fokozatosan éleződött ki. 1982 szeptemberében a rendőrség egy pandzsábi tüntetés során 34 szikhet tartóztatott le a tüntetési tilalom megszegése miatt. Ezt követően a rabokat szállító kocsiba belerohant egy vonat, s a letartóztatottak mindegyike életét vesztette.

Néhány héttel az eseményt követően felfegyverzett szikh militánsok törtek be Új-Delhiben a parlament épületébe. A rendőrséggel szembeni összecsapásokban négy szikh fegyveres életét vesztette, és mintegy 60 rendőr is megsérült. Közben megszaporodtak a szikhek hindukkal szembeni merényletei is, így Pandzsábot előbb közvetlen központi irányítás alá helyezték, végül pedig bevezették a szükségállapotot.

A szikhek militáns vezetője, Jarnail Singh Bhindranwale követőivel a legfontosabb szikh vallási szentélyben, az amritszári Aranytemplomban barikádozta el magát, és onnan irányította a kormányellenes akciókat. Miután a bent tartózkodók nem voltak hajlandók elhagyni az épületet, a hadsereg egységei 1984. június 5-én a Kék csillag hadművelet keretében megrohamozták a szentélyt, és fegyverrel számolták fel az ellenállást. Bhindranwale életét vesztette, az áldozatok pontos számát illetően azonban jelentősen megoszlanak a források. A feszültség a tetőfokára hágott.

Indira Gandhi testőrségének tagjai között két szikh férfi is volt, akiktől a miniszterelnöknek józan számítások szerint nem kellett volna tartania, ugyanis mindkét fiatal férfi a szikhek legalsóbb, szélsőségesektől távol álló kasztjához tartozott. A gyakorlat azonban rácáfolt az elméletre, a testőröket ugyanis vallási fanatikusok meggyőzték arról, hogy Gandhi a szikhek első számú ellensége.

Egyiküknek, az általában az éjszakai órákra beosztott Satwant Singhnek gyomorbántalmakat színlelve sikerült egy másik testőrrel elcserélnie a műszakját, így 1984. október 31-én reggel társával, Beant Singhgel lehetett, amikor Indira Gandhi 9 óra tájban elindult irodája felé. Az irodába történő átjárást biztosító kapunál járt, amikor Beant Singh háromszor hasba lőtte, társa pedig további harminc golyót lőtt rá a géppisztolyából. Gandhinak esélye sem volt a túlélésre.

A miniszterelnök, mintha csak hatodik érzékével megsejtette volna, a meggyilkolása előtti estén egy Orisza államban tartott nagygyűlésen a következőket mondta: „Ha az életemet a nemzet szolgálatában is kell feláldoznom, büszke leszek rá. (...) Minden csepp vérem új erőt ad a nemzetnek.”

Beant Singhet az indiai-tibeti határőrség két tagja agyonlőtte, Satwant Singhet pedig letartóztatták, és egyik társukkal, Kehar Singhgel együtt 1989. január 6-án kivégezték. A merényletet követően a feldühödött tömeg szikh templomokat gyújtott fel, számos, szikh tulajdonban lévő üzletet támadott meg, és még otthonokba is betört. A szikhek elleni pogromoknak a hivatalos adatok szerint 2800, más források szerint mintegy 8 ezer áldozata volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A közkeletű vélekedéssel szemben nem voltak Mahátma Gandhi rokonai.A fiatal Indira a „Nagy Lélekkel” annak éhségsztrájkja idejénIndia 1947. augusztus 15-én ünnepelhette meg az első függetlenségi napját, miután több évszázad után elszakadtak a britektől. Első miniszterelnöke Dzsaváharlál Nehru lett.Dzsaváharlál Nehru ravatalaA hatalmas ország XX. század második felének történetét Nehru lánya és unokái formáltákIndira GandhiA szikhek elbarikádozták magukat az amritszári Aranytemplomban, mire az indiai hadsereg a Kékcsillag hadművelet keretében megrohamozta a szentélytIndira Gandhi és kisebbik fia, SzandzsajIndira Gandhi halála után India-szerte szikhellenes zavargások törtek ki, a harcoknak több ezer szikh esett áldozatul. Az indiai rendőrség olykor brutálisan lépett fel.Indira Gandhi idősebbik fiára, Radzsivra is komoly erőpróbák vártak, amelyeket nem sikerült megoldania. Az életével fizetett.Radzsiv Gandhi koporsója

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár