2020. tavasz: Halálos tudomány

Tíz nagy győzelem a halál fölött

2020. március 21. 08:27 Magyar László András

Tetanusz

A tetanuszt vagy vérmérgezést a Clostridium tetani nevű baktérium által kiválasztott toxin, a tetanospasmin okozza. Ez a méreganyag nyílt seben keresztül hatol a szervezetbe, majd az idegrendszeren át a gerincvelőbe jut. Fejfájás, fogfájás, izzadás, szorongás, majd nyak-, fej- és állkapocsgörcsök a tünetei, innen származik angol neve is, a lockjaw.

A halál fulladás, szívmegállás miatt következik be. A tetanusz kórokozóját Arthur Nicolaier azonosította 1884-ban, arra pedig, hogy a baktérium mérget bocsát ki, Behring és Kitasato jött rá 1890-ben. A tetanusz különösen háborúkban okoz hatalmas pusztítást. Az első világháború alatt olyan sokan haltak meg vérmérgezésben, hogy a brit hadsereg komoly összeget fordított az ellenszerkutatásra. Először két angol tudós, Buxton és Glenny dolgozott ki hatásos toxin–antitoxin keverékszérumot.

1938-tól a brit hadseregben bevezették a mindenkire kötelező tetanuszoltást, amit utóbb más hadseregek is átvettek. Azok, akik a háromhetenként ismételt három, elég fájdalmas védőoltást, majd egy év múlva az erősítő ismételt oltást megkapták, végleg immúnisakká váltak a betegséggel szemben. A tetanuszoltás azonban utólag is alkalmazható.

2020. tavasz: Halálos tudomány
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Edward Jenner egy gyermeket olt beAlbert Calmette és Camille GuérinA franciák magadaszkári inváziója során csupán 20 katonájuk esett el harcban, több mint hatezret a malária vitt a sírba

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!