2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Tíz híres kurtizán, aki beírta nevét a történelembe

2017. március 29. 12:33

A velencei költő, akihez királyok jártak

Veronica Franco a reneszánsz Velence egyik legműveltebb asszonyának számított. Élete során két verseskötetet is megjelentetett és egy 1565-ös, a velencei prostituáltakról szóló kézikönyv már az egyik legelőkelőbb és legkeresettebb kurtizánként említette az akkor 20 éves Veronicát. A híres kereskedő köztársaságban ugyanis a prostituáltak két „kasztját” különböztették meg. Egyrészt léteztek az egyszerű, szolgáltatásaikat leginkább az alsóbb társadalmi rétegeknek kínáló utcalányok, akiket „cortigiana di lume” néven ismertek. Másrészt működtek a „cortigiana onesta” néven ismert hölgyek, akik a testi gyönyörök mellett intellektuális társaságot is nyújtottak kuncsaftjaiknak.

Veronicának már az édesanyja is egy híres cortigiana onesta volt, aki nagy gondot fordított arra, hogy lányát kiképezze a gazdag férfiak elcsábítására. Ennek eredményeképp Veronica már fiatalon feleségül ment egy tehetős velencei orvoshoz, de házasságuk nem volt sikeres és rövidesen véget is ért. Ettől fogva a lány édesanyja szakmáját követte és a korszak számos előkelősége, így például III. Henrik francia király is felkereste hálószobáját. Veronica szerencséje  1575-ben  áldozott le, amikor is egy pestisjárvány során előbb fosztogatók teljesen kirabolták otthonát, majd a járványt követően, 1577-ben perbe fogták boszorkányság vádjával. Ugyan befolyásos ismerősei révén sikerült megmenekülnie a máglyahaláltól, de vagyonát szinte teljesen elvesztette. Bár keveset tudunk későbbi életéről, de kutatók azt valószínűsítik, hogy 1591-ben viszonylagos szegénységben halt meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Sally SalisburyNell GwynnCora PearlCatherine WaltersLulu WhiteCalamity JaneVeronica FrancoPhryné meztelenül a bírák előtt egy 19. századi festményenSada AbeSally Salisbury leszúrja John FinchetMadame du Barry

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár