Tíz híres kurtizán, aki beírta nevét a történelembe
2017. március 29. 12:33
Korábban
A nekrofil gésa
Sada Abe 17 éves volt, amikor kezelhetetlen viselkedése miatt családja eladta őt egy gésa-háznak. A gésák kiképzése azonban hosszú éveket vett általában igénybe, amely Sada Abe esetében elmaradt, így sosem volt igazán esélye arra, hogy komoly karriert fusson be. Ezért rövidesen prostituáltként kezdett dolgozni, amelynek során szifilisszel is megfertőződött.
Nevéhez kapcsolódik Japán 20. századi történetének egyik legnagyobb szex-botránya. 1936-ban a lány Oszaka városának hírhedt Tobita negyedének egyik bordélyházában dolgozott, amikor letartóztatták egy szeretője meggyilkolása miatt. Az áldozat a bordély egyik perverz vendége volt, akinek különleges kívánságai közé tartozott, hogy fojtogassák őt szex közben. Egy ilyen alkalommal történt, hogy Sada Abe meggyilkolta őt, majd az egyértelműen mentális problémákkal küzdő lány levágta a férfi nemi szerveit és a kimonójába rejtette azokat.
Miközben a rendőrök keresték őt, Sada Abe az öngyilkosság gondolatával is eljátszott. Ekkor egy búcsúlevelet is írt barátainak, amiben azt is részletezte, hogy pontosan mit is csinált meghalt szeretője testrészeivel: „Nagyon vonzódtam Ishida péniszéhez és úgy éreztem csak azután távozhatok, hogy elbúcsúztam tőle. Kicsomagoltam a papírból és hosszan bámultam a péniszt és a herezacskót. A számba vettem, sőt megpróbáltam magamba is illeszteni... de nem sikerült, bárhogy is próbáltam. Ezután úgy döntöttem, hogy elmenekülök (...) Végül le fogok ugrani az Ikoma-hegyről, miközben magamhoz szorítom a péniszét.”
Sada Abe letartóztatását követően az áldozat nemi szerveit elkobozták és a Tokiói Egyetem orvostudományi múzeumába szállították. A második világháborút követően egy rövid ideig még ki is állították a bizarr történet mementóit.

Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


sport
- Ötven évesen lépett utoljára pályára Sir Stanley Matthews
- Justinianus császár kis híján belebukott a szurkolók lázadásába
- Több mint 100 éves múltra tekint vissza a komáromi labdarúgás
- Munkahelyeken is buzdítottak a rendszeres testedzésre
- Valódi mester volt Baróti Lajos, a magyar válogatott rekorder szövetségi kapitánya
- Betegen állt ki utolsó meccsére a bokszlegenda, Muhammad Ali
- 10 tény a kerékpározás történetéből
- A Városliget jegén könnyedén szerelemre lobbanhattak a pesti fiatalok
- Medencében vettek revansot a magyar vizilabdázók a forradalom leveréséért
- Könyveiben több, mint száz elképesztő találmányról írt Julne Verne tegnap
- Gyanús körülmények között hunyt el Moszkvában Bethlen István tegnap
- Számos művészt inspirált Skócia tragikus sorsú királynője, I. Mária skót királynő tegnap
- Eredetileg paripák húzták a londoni emeletes buszokat tegnap
- 204 tonnás ajándék, a Szabadság-szobor tegnap
- Kegyetlenül meglakoltak II. Károly királyunk gyilkosai 2025.02.07.
- Ted Bundy az elbűvölő szörnyeteg 2025.02.07.
- Harminchárom éve kötötték meg az Európai Uniót megalapozó maastrichti szerződést 2025.02.07.