2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata

Ötezer évnél is régebbi város maradványait tárták fel Kínában

2020. május 8. 11:51 MTI

A kínai civilizáció öt évezredes múltját igazoló leleteket tártak fel kínai régészek a közép-kínai Honan tartományban található Suanghuajsu ásatási területen - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség csütörtökön.

ásatás
Kép forrása: Wikimedia Commons

A Sárga-folyó déli partján fekvő, 1,17 millió négyzetméteres Suanghuajsu ásatási területen 2013 óta folytatott feltárások során egy csaknem 5300 éves város maradványaira bukkantak.

A települést a régészek Holuo fejedelemségnek nevezték el a Sárga-folyó és a Luo-folyó torkolatvidékének neve után.

A jangsao kínai neolitikus kultúra második feléből származó, a főváros jellegeit hordozó település maradványai az eddig felfedezett legmagasabb szintű leletegyüttesnek számítanak a Sárga-folyó vidékéről, a kínai civilizáció kialakulásának korai szakaszából - mondta Li Po-csian, a Peking Egyetem professzora egy csütörtöki sajtótájékoztatón a Hszinhua szerint.

A helyszínen talált leletek jelentős része öt-hétezer éves, és bizonyítékul szolgál arra, hogy a Holuo terület hatást gyakorolt a kínai civilizáció eredetének aranykorára mintegy 5300 évvel ezelőtt - mondták el az ásatások eredményeit ismertető kínai szakértők.

Védőárkok és hatalmas köztemető

A feltárt várost a régészek szerint három védőárok vette körül. Az északi részen négy házsorból álló lakóövezetet találtak, feltártak továbbá egyebek mellett három, összesen mintegy 1700 sírhelyből álló köztemetőt, döngölt földből készült, áldozatbemutatásra használt maradványokat, csillagászati leleteket, fazekasműhelyt, vízgyűjtőt, valamint útrendszert.

Szakértők szerint a város lakói viszonylag fejlett csillagászati ismeretekkel rendelkezhettek, találtak ugyanis kilenc cserépedényt, amelyeket a Nagy Medve csillagkép mintájára rendeztek el.

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!