2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Öt bizarr hadsereg a történelemből

2020. május 13. 15:24 Múlt-kor

Az emberek többségének már iskolai tanulmányai során kialakul a képe arról, hogy az egyes korszakokban hogyan nézhetett ki egy hadsereg. A hadviselés története során azonban számos különös katonai alakulat vette fel a harcot az ellenséggel. Összeállításunkban többek között frusztrált feleségekből álló amazonbrigádokról, meztelenül harcoló katonákról és egy macskákkal kiegészült hadseregről is olvashatnak.

Az óriáshadsereg

I. Frigyes Vilmos porosz király (1713-1740) minden eszközzel arra törekedett, hogy óriásokból álló sereget toborozzon össze. Persze akkoriban ez még mást jelentett: az uralkodó főként a 180 centinél magasabb emberekre utazott.

Annyira rajongott a nem átlagos testmagasságú harcosokért, hogy beosztottjait utasította, hogy járják végig Európa országait, megfelelő "emberanyag" után kutatva. Megfigyelői olykor egészen Svédországig vagy Írországig utaztak. Az uralkodó pedig nem vette jó néven a visszautasítást. Ha valaki nemet mondott, azt zsoldosai segítségével rabolta el.

Az egyik esetből kisebb diplomáciai botrány is kerekedett. A porosz király emberei egy alkalommal Hannoverben vettek észre egy kivételesen magas férfit, aki éppen egy lovaskocsiba készült beszállni. Megpróbálták elrabolni, ám az úriembernek sikerült kitörni a szorításból, később pedig kiderült, hogy egy ausztriai diplomatáról van szó.

Az orosz cár olykor politikai fegyverként is használta az óriásokat: előfordult, hogy magas orosz katonákat küldött "ajándékba" a porosz királynak. Frigyes Vilmos számára egyébként még egészségügyi szempontból is hasznosnak bizonyult "óriáshadserege". Ha betegsége miatt ágyban fekvésre ítélték, egy kis felvonulástól általában rögtön jobban lett.

Megunt asszonyok amazonserege

Kevesen tudják, hogy Afrikában a 17-19. században a mai Benin területén létezett egy Dahomey nevű királyság, pedig a francia gyarmatosítók által alapított államalakulatot már csak egyedi zászlaja miatt is érdemes lenne ismerni.   

Mivel az ország férfilakosságát a folyamatos háborúk mellett a rabszolga-kereskedelem is tizedelte, a király úgy döntött, a nők hadseregbe való felvételét is lehetővé teszi. Bár sokan önként jelentkeztek, a női hadsereg főként a feleségüket megunt férfiaknak jelentett nagy lehetőséget. Válásra ugyanis nem volt lehetőség, így a férjek csak úgy tudtak megszabadulni megunt asszonyuktól, ha elküldték őket katonának.

Volt, hogy a női alakulatok 6 ezres összlétszáma nagyjából a dahomeyi hadsereg felét tette ki. Nem meglepő, hogy a jórészt félredobott feleségekből verbuvált, feltüzelt amazonhaderő katonáit a királyság legbátrabb harcosaiként ismerték. Az női hadsereg fennállása alatt mindössze kétszer szenvedett vereséget. Az amazonok a korban teljesen egyedinek számító szabadságot élveztek: ihattak alkoholt, dohányozhattak, mindegyikőjük tarthatott 50 rabszolgát, aki pedig hozzájuk ért, halállal bűnhődött.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Az ország zászlajaMaria Bocskareva és a híres szüfrazsett, Emmelie Pankhurst egy női halálzászlóaljjalA haldokló gall című szobor

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár