2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szoknyavadász életmódja előrevetítette VIII. Edward rövid uralkodását

2020. november 27. 09:33 Múlt-kor

Akiért egy trónt feladtak

Wallis Simpson addigra már túl esett egy váláson, de amikor először találkoztak Edwarddal, még szó sem volt szerelemről. Erre később került sor, amikor Thelma az Egyesült Államokba utazott meglátogatni a testvérét. Wallis lecsapott az alkalomra, és elfoglalta a helyét Edward oldalán. Thelma egy ideig csak annyit vett észre, hogy a walesi herceg hűvösebben viszonyult hozzá, ám hamarosan fény derült arra is, hogy immár nem ő a szeretője. Wallis nemcsak őt, hanem Fredát is eltávolította a herceg környezetéből.

1934 végére azonban a kapcsolatuk átmenetileg megromlott, elsősorban a nő uralkodásra hajlamos természete miatt. Azonban egy magánjachton végül újra egymásra találtak, olyannyira, hogy Edward arra is hajlandó volt, hogy bemutassa a szüleinek Wallist. György hallani sem akart az ekkor még férjnél lévő nőről, aki ráadásul elvált asszonyként nem tehette volna a lábát az udvarba. 1935-ben nyilvánosan együtt nyaraltak Európában.

1936. január 20-án elhunyt V. György király, Edward pedig új uralkodóként nyilvánosan együtt mutatkozott a még mindig férjezett Wallisszal, ami arra utalt, hogy hamarosan meg fog vele házasodni. Ez aggasztotta a király édesanyját és a testvéreit, de a konzervatív politikusokat is, hiszen az angol király az anglikán egyház fejeként nem tehetett olyasmit, ami ellentétes annak tanításával.

Amikor végül Wallis a férje házasságtörése miatt sikeresen felbontotta a házasságát, a király kifejezte a házasodási szándékát Stanley Baldwin miniszterelnöknek. A javaslata értelmében morganatikus házasságot kötött volna, vagyis Wallis és Edward gyermekei nem örökölhették volna a trónt és apjuk címeit, és a felesége sem lett volna királyné. Baldwin és Ausztrália, Kanada valamint Dél-Afrika miniszterelnökei azonban elutasították a javaslatot, és Baldwin megfenyegette, hogy amennyiben mégis megházasodik Wallisszal, akkor lemondásra fogják felszólítani.

Az asszonyra ekkor nagy nyomás nehezedett, Franciaországban próbált elbújni a sajtó elől, sőt egy olyan nyilatkozatra is rávették, amely arról szólt, hogy hajlandó feladni a királyhoz fűződő viszonyát, hogy elejét vegye egy súlyos válságnak. Ám Edward addigra elkötelezte magát. 1936. december 11-én aláírta a lemondási nyilatkozatot, és elhagyta Nagy-Britanniát.

Meglepő módon csak hónapokkal később találkozott Wallisszal, és végül 1937. május 3-án házasodhattak össze Franciaországban. Edward megkapta a Windsor hercege címet, ám ez csak az ő személyének szólt, a felesége vagy a gyermekei nem örökölhették tőle. Végül a házasságukból nem születtek gyermekek, de egészen Edward 1972-ben bekövetkezett haláláig együtt éltek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Edward walesi herceg a Gránátos Gárda tagjaként az első világháborúbanMaggie Meller 1920-banSybil CadoganRosemary Leveson-Gower (balról a második) más nemes hölgyek társaságában 1913 1913-banFreda Dudley Ward (balra) Lady Birkenhead mellett Adrian Michael Berry keresztelőjén 1937-benEdward walesi herceg Thelmával, azaz Lady Furness-szel a Lily Christine című film éjféli előadásán a londoni Haymarketben található Plazában, 1932.Windsor hercege és hercegnéje 1953-ban.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár