2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Számos dátum merült fel a történelem során Jézus lehetséges születésnapjaként

2023. március 25. 10:35 Múlt-kor

Évtotó

Arról, hogy Jézus születése pontosan melyik évre esett, sokkal több teória és elképzelés született. Kevéssé ismert, hogy a mindennapjainkban leggyakrabban használt számítás Dionysius Exiguus nevéhez fűződik, aki 525-ben tette közzé a Jézus születésétől számított kronológiát. Addig ugyanis Diocletianus uralkodásának a kezdetétől számolták az éveket, ám ő egyúttal a legnagyobb keresztényüldözéseket végrehajtó császár volt, és a keresztény szerző méltatlannak gondolta ahhoz, hogy vele kezdődjön az időszámítás.

Csakhogy számításaiban elkövetett több hibát is. Az egyik, hogy Lukács evangéliumának egy megjegyzése alapján Jézus életkorát a megkeresztelkedése idején 30 évesnek gondolták, az evangélista pedig azt írja, hogy ez az esemény Tiberius császár uralkodásának 15. esztendejében történt. Csakhogy az eredeti szöveg valójában nem azt mondja, hogy Jézus pontosan harminc éves volt, hanem azt, hogy elmúlt ennyi idős.

A másik „hiba” a megállapított időpontban mindössze annyi volt, hogy ebben az időben a nulla fogalmát a kronológiában nem ismerték, így a Krisztus születéséhez igazított időszámításban a Kr. e. 1-et Kr. u. 1 követi, nulladik év pedig nem létezik. Számításaiban ráadásul mind Augustus, mind Tiberius római császárok uralkodási évei helytelenül szerepeltek, mivel előbbi még Octavianusként is uralkodott, utóbbinál pedig nem vette figyelembe társcsászárként eltöltött esztendeit.

A Biblia, egészen pontosan Máté evangéliuma megemlíti azt, hogy amikor Nagy Heródes értesült a napkeleti bölcsektől, hogy megszületett Jézus, lemészároltatta az összes újszülött fiúgyermeket Betlehemben és környékén. Heródesről azonban tudjuk, hogy i. e. 4-ben halt meg, így értelemszerűen a Jézus születéséhez kötött kronológia hibás. Igaz, egyáltalán nem biztos, hogy ez az esemény megtörtént, ebből csak az derül ki, hogy Jézus Nagy Heródes uralkodása idején született.

Nem segít rajtunk Lukács evangéliumának az a megállapítása sem, hogy Augustus császár népszámlálást rendelt el Quirinus helytartósága idején. Az egyik alapvető probléma, hogy Augustus alatt olyan cenzus, amely az egész birodalmat érintette volna, nem történt meg, hiába ír erről a Biblia. A római népszámlálásoknál egyébként sem kellett elhagynia a lakhelyét senkinek úgy, ahogy Máriának és Józsefnek kellett.

Helyi népszámlálások viszont voltak Júdeában. Szíriában Publius Sulpicius Quirinus két alkalommal volt helytartói jogkörű legátusként, először i. e. 3-ban, majd i. sz. 6-ban. Josephus Flavius szerint utóbbi évben valóban tartottak egy népszámlálást, ám könnyen belátható, hogy ha ez Jézus születésével egy időben történt volna, akkor Nagy Heródesnek még életben kellett volna lennie a fenti években.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár