2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Snúrozók, tündérrózsák, földrajztudósok: Józsefváros XX. századi pillanatai

2021. április 24. 15:04 Múlt-kor

A mai VIII. kerület egyes pontjaihoz a magyar történelem meghatározó eseményei kötődnek, itt épült fel a nemzet múzeuma és színháza, ugyanakkor a fővárosiak ezrei élték itt mindennapjaikat. A Fortepan képeiből készült válogatás a józsefvárosi emberek, utcák és terek XX. századi pillanatait villantja fel.

A mai Józsefváros területe már a 12. században is lakott volt. A törökök kiűzése után Pest város külterületének számított. Az 1710-es pesti pestisjárvány után itt épült fel Pest első városfalon kívüli kápolnája, a Szent Rókus Fogadalmi Kápolna. A 18. század második felére falusias település alakult ki, amelyet Mária Terézia engedélyét követően, 1777-ben a királynő fiáról Josephinumnak neveztek el. A terület fejlődésében a következő fontos lépés az 1798-ban megnyíló Pesti Polgári Köz Ispotály volt, amely ma már Szent Rókus Kórház néven létezik, és Európa egyik legrégebbi, folyamatosan működő egészségügyi intézménye.

A városrész képe ekkoriban még igencsak másképpen nézett ki. A mai Gutenberg és Rákóczi téren téglavetők- és égetők működtek, ezekből a téglákból épült a Rókus kórház, valamint a Palotanegyed 18. század végén, 19. század elején felhúzott házai. A mai Teleki, II. János Pál pápa tér és a Rózsák tere területén 1785-től állatvásárokat tartottak.

1798-ra fejeződött be a mai Horváth Mihály téren lévő templom építése, amely a környék meghatározó pontját jelentette. A főváros kulturális térképére Józsefvárost egyértelműen az 1847-re elkészült Nemzeti Múzeum rajzolta fel, de tegyük hozzá, ekkor már egy évtizede működött az Astorián az első Nemzeti Színház, majd 1875-ben felépült a Blaha Lujza téren a Népszínház, amelynek avatásán Ferenc József is részt vett. Az Orczy és Festetics család eladott telkein épült meg a Ludovika, amely 1872-ben nyitotta meg kapuit, és létrejött az Orczy-kert. A budapesti tudományegyetem orvosi, vegytani karai után 1881-től a bölcsészkar vehette birtokba a Múzeum körúton azt a területet, ahol az ELTE kara ma is működik.

Az 1838-as árvíz nagy károkat okozott, a romba döntött földszintes vályogházak helyén épültek fel a mai Palotanegyed palotái és nagypolgári bérházai. A 19. század közepére 17 és félezer lakos élt itt, a parcellázások folytatódtak, nőtt a lakott területek száma. A főváros 1873-as egyesítésekor Józsefvárosnak nyolc tere és 62 utcája volt. Ekkor az Alsó-külváros Józsefvárosra eső része a VIII-as számozást kapta a kialakított tíz kerület között. Sok más kerülettel ellentétben Józsefváros határai később nem módosultak.

 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A Magyar Nemzeti Múzeum díszterme, ekkor főrendiházi ülésterem, 1894. (Fortepan/Buzinkay Géza) Múzeum körút a Nemzeti Múzeum előtt. A felvétel 1894. április 1-én Kossuth Lajos temetése alkalmával készült (Fortepan/Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei)Baross utca a mai Orczy tér felé nézve az 1890 után években. (Fortepan/Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei)A Füvészkert virágzó amazóniai tündérrózsái, 1905. (Fortepan/ELTE Füvészkert)Múzeum körút 18. lakói, 1909. (Fortepan/Lakatos Mária)A telek helyén épült később a Gutenberg tér 2. számú ház, 1914. (Fortepan/Szabó Lóránt)MÁV lakótelep, 1916. (Fortepan/Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum)Százados úti Művésztelep, Vass Viktor szobrászművész és gyermekei, 1925. (Fortepan/Lakatos Mária)József körút - Rákóczi út sarok, utcai gesztenyeárussal, 1933. (Fortepan/Fortepan)Blaha Lujza tér, matyó kézimunkaárusok kirakodóvására, 1935. (Fortepan/Ted Grauthoff)Rády László fotó műterme a mai Vajda Péter utcában, 1939. (Fortepan/Kurutz Márton)Cholnoky Jenő földrajztudós otthona a Gyulai Pál utcában, 1939. (Fortepan/Cholnoky Tamás)A mai Horváth Mihály tér fényei, 1943. (Fortepan/Ladinek Viktor)A háború sebei a Kálvária téren, 1945. (Fortepan/Vörös Hadsereg)Korcsolyapálya az egykori dohányraktár helyén, a mai Harminckettesek terén, 1949. (Fortepan/Miklós Lajos)Snúrozó fiúk a Horváth Mihály téren, 1955. (Fortepan/Kriss Géza)Verklis a mai Horánszky utcában, 1960. (Fortepan/Budapest Főváros Levéltára / BRFK helyszínelési fényképei)Útközben, a Nagy Templom és Práter utca sarkánál, 1968. (Fortepan/Kriss Géza)Hétköznapi fáradalmak a Blaha Lujza téren, 1974. (Fortepan/Szalay Zoltán)Igazoltatás a Teleki László téren, 1983. (Fortepan/Magyar Rendőr)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár