2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Sisi-kiállítást készítenek elő a gyulai Almásy-kastélyban

2022. március 31. 12:05 MTI

Közös kiállítást készít Erzsébet királynéról a Gödöllői Királyi Kastély és a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont; az időszaki tárlat május 25-én nyílik és egy éven át tart – hangzott el a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján a helyszínen szerdán.

Almásy-kastély
Erzsébet királyné Franz Xaver Winterhalter 1865-ös festményén

Fekete-Dombi Ildikó, az Almásy-kastélyt működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az állandó kiállítás mellett rendszeresen kínálnak programokat, új, időszaki kiállításokat a városban élők és a Gyulára érkező turisták számára.

Az „Útközben Erzsébet királynéval” munkacímű kiállítás az időszaki kiállítótér négy termében négy fő témát jár körül: Sisi utazásait, a sporthoz való kapcsolatát, a szépségét és azt, hogyan alakult ki körülötte a mai napig tartó kultusz.

Fekete-Dombi Ildikó elmondta, a kiállításba belecsempészik a rájuk jellemző interaktív elemeket, ám erről egyelőre nem kívánt több részletet elárulni.

Fábián Tamás, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője elmondta, a tárlat nemcsak térben, hanem időben is körbejárja a „magyarok királynéja” utazásait, egyúttal egy belső utazás is lesz. A kiállításon megpróbálnak viszonyítási pontokat adni a mai kor emberének: egy tükörben mindenki megnézheti, milyen karcsú volt a királyné dereka; egy kilométerszámláló pedig megmutatja majd, mennyit utazott Sisi a férjével, míg mennyit utazik egy ma élő átlagos ember. A szépséggel kapcsolatos teremben látható lesz majd, miket evett Sisi, és hogy az ma hány kalóriának felel meg.

Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, Magyarországon még sosem rendeztek külső helyen tárlatot; a gyulaira mintegy félszáz tárgyat kölcsönöznek, nem egy közülük még soha nem volt kiállítva. Megjegyezte: a gödöllői múzeum rendelkezik a világ legnagyobb Sisi-gyűjteményével.

Az utazásokkal kapcsolatban elmondta, a császári és királyi pár sokat utazott, külön utazóbútoraik voltak, a célállomásokon direkt a számukra készített eszközökkel látták őket vendégül, ebből több eredeti tárgyat be tudnak mutatni.

Kölcsönadják Sisi lovaglóruháját, amellyel azt is be tudják mutatni, hogyan lovagolhattak a korban a nők. Fábián Tamás az MTI-nek elmondta, készíttetnek egy dámanyerget, amelyet a látogatók ki is próbálhatnak majd.

Kovács József, Békés megye 3. választókerületének fideszes országgyűlési képviselője felelevenítette, hogy 165 éve, 1857. május 25-én érkezett Békés megyébe és töltötte az éjszakát az akkor Wenckheim tulajdonban lévő gyulai kastélyban a császári pár. Utazásukat árnyként lebegte be, hogy nagyobbik lányuk életét veszítette Magyarországon.

A politikus elmondta, pünkösdvasárnap a kastély előtt ingyenes előadást tart a Nemzeti Lovas Színház, a Sisi lóháton című előadáson ismert operettekből és musicalekből adnak elő részleteket több nyelven.

Fábián Tamás hozzátette, kísérőrendezvényt a Stefánia-szárnyban is terveznek tartani, egy Sisi-korabeli menüsorból összeállított vacsorára várják majd az érdeklődőket.

Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester arról szólt, hogy a felújított műemléki épületet újra és újra meg kell tölteni élettel, ilyen „példaértékű” kiállításokkal vissza lehet csalogatni azokat is, akik már látták az állandó kiállítást.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár