2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Sienában idén elmarad az 1644 óta rendszeresen megrendezett történelmi vágta

2020. május 15. 13:41 MTI

A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások nem teszik lehetővé a világ egyik leghíresebb hagyományőrző eseménye, a palio lóverseny idei megrendezését - jelentette be csütörtökön Luigi De Mossi, a toszkánai város polgármestere, hangsúlyozva, hogy "fájdalmas, de szükséges" döntésről van szó.

A polgármester rámutatott, hogy a történelmi vágta népünnepélynek számít, amely minden évben a város egész lakossága és a világ minden részéből érkező több tízezer látogató részvételével zajlik. Olyan eseményről van szó azonban, amelyen nem lehet biztosítani a kötelező társadalmi távolságtartást - tette hozzá a polgármester.

Siena első embere a palio elhalasztását a város tizenhét történelmi negyedének képviselőivel és a sienai rendfenntartó erőkkel tartott megbeszélés után jelentette be.

A középkori eredetű, de rendszeresen 1644-től megrendezett vágta, a palio eredetileg a lovagi tornákon díjként használt selyemszövetet, majd magát a versenyt jelentette. A lóverseny három körből áll, amelyet a város kerületeinek színeiben futó lovak tesznek meg Siena jellegzetes kagylóalakú főterén.

Évente kétszer, július másodikán, majd augusztus 16-án rendezik meg Szűz Mária tiszteletére. A feljegyzések szerint nagyon ritkán mondtak le róla: 1723-ban II. Ferdinánd toszkán nagyherceg halálakor, valamint 1855-ben a kolerajárvány idején. Utoljára a második világháború alatt, 1940-ben és 1944-ben maradt el a sienai vágta.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos óvintézkedések miatt először augusztus 22-re és szeptember 22-re halasztották az idei vágtát, de a város vezetése végül a lefújás mellett döntött.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár