2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Senki sem parancsolhatott az amerikai modernizmus első nagyasszonyának, Georgia O'Keeffe-nek

2021. február 11. 18:10 Balázs-Piri Krisztina

Marhasült osztrigamártással

Georgia O’Keeffee 31 éves volt ekkor, Stieglitz 54. Bár eddig erről nem volt szó, fontos momentum, hogy Stieglitz maga is nagyon szeretett fényképezni. Főként nőket. Meztelenül. Sokszor. Órákig. De Georgia nem bánta. Hol volt már az a kislány, aki sírva fakadt, ha meztelen férfi modellt látott...?!

Problémát jelentett viszont, hogy Stieglitz nős volt, és zsarnokoskodó felesége, Emmy nem értette meg a modern művészet parancsait. Amikor egyszer rányitott a párra, botrányt rendezett, a már régebben kihűlt kapcsolatnak végül is Stieglitz vetett véget: közös műteremlakásba költözött Georgiával.

Ekkor indult a pár különös közös élete, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal Stieglitz 1946-ban bekövetkezett haláláig tartott. 1924-ben még össze is házasodtak, bár Georgia elmondása szerint sok öröme nem telt a frigyben. Legendák szerint szombatonként, ha összegyűlt a művésztársaság, Stieglitz mindig kapható volt a vitára, míg Georgia hallgatagon ült, és kizárólag osztrigamártással tálalt marhasültjével foglalkozott.

Felreppent olyan pletyka is, hogy az asszony szenvedélyesen inkább a saját neméhez vonzódik, az viszont tény: a házasság kitartott a sok-sok évnyi különélés ellenére is – legalábbis erről mesél az a több mint 25 ezer levél, amelyet az évek során egymásnak küldtek.

1924-ben Stieglitz kiállította a Georgiáról készített aktfotókat, majd (kitűnő üzleti érzékkel) Georgia virágképeit is. A botrány azonnal kitört. Dupla erővel. Meztelen női test közelről fotózva?! A művészetek szent oltárának számító galéria falán?! És olyan virágképek, amelyekről vagina és fallosz jut a gyanútlan néző eszébe...?! Mindez abban a korban, amikor Freud éppen arról magyaráz a világnak, hogy mindennek lehet rejtett szexuális üzenete...?! Georgia hiába hangoztatta, hogy virágokat fest, nem nemi szerveket, a tárlatlátogatók mélyen felháborodtak, a kritikusok gúnyolódtak, Stieglitznek pedig, mint legtöbbször, most is igaza lett: szexszel minden eladható.

Utólag áruljuk el azt is: a virágképek (közöttük van többek között a csodálatos Fekete írisz is) csak a töredékét jelentik Georgia O’Keeffe művészetének. Az általa festett több mint kétezer képből mindössze kétszáznak témája a virág, festett ő felhőkarcolókat, New York-i holdas éjszakát, szürreális manhattani pillanatokat és később új-mexikói sivatagot rajta lévő állatcsontokkal. A virágokról a festőnő gyönyörűen beszélt. „Le kell hajolnunk, és közelről kell megnéznünk őket, olyan kicsik. Csak közelről láthatjuk, hogy milyen szépek.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Georgia jól helyre tette osztálytársát, aki kioktatta, hogy szerinte művészek csak férfiakból lesznekAlfred Stieglitz, aki élete végéig mentorálta a makacs hölgyet és idővel el is vette feleségül.Georgia az Élet és halál című kiállításán a Lókoponya fehér rózsával című alkotása mellett.Georgia O'Keeffe egy prominens műgyűjtővel, Chester Dale-lel New York-banO'Keeffe egyik legismertebb, az új-mexikói Hollyhock horizontja felett lebegő kosfejet ábrázoló képeO'Keeffe senkinek sem hagyta, hogy parancsolgasson neki, kivéve egy Juan Hamilton nevű fiatalembert, akivel Új-Mexikóban találkoztak, miután férje halála után visszaköltözött oda

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár