2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ritka színes fotókon az 1910-es évek Kairója

2015. szeptember 7. 15:17

A mai Kairó helyén az első település 2600 évvel ezelőtt alapult, ám később több, más nevű város is Egyiptom mai fővárosának hatalmas területén nőtt ki a földből, többek között a Ptolemaioszok uralma idején Babilon (nem tévesztendő össze mezopotámiai társával). Magát Kairót csak a 10. században alapította meg a Fátimidák hadvezére, Dzsavhar asz-Szikillí, ezt követően kezdték el al-Qahira néven nevezni, amely vagy a győztes hadúrra vagy Mars bolygóra utalt. A kalifátusokban központi szerepet kapott az egyre nagyobb területen elhelyezkedő város, a Török Birodalomban azonban „csupán” egy vilajet székhelye volt. Amikor Egyiptom lerázta magáról a brit gyámságot (1922), Kairó az észak-afrikai ország fővárosa lett. Az 1882 és 1937 közötti időszakban a város területe 10 négyzetkilométerről 163 négyzetkilométerre nőtt, lakossága pedig megháromszorozódott, s 347 ezer fő helyett már 1,3 millióan tengették életüket Kairóban az 1930-as években. A Vintage Everyday összeállítása segítségével a száz évvel ezelőtti Kairó városában barangolhatunk, belekukkanthatunk egy temetésbe és egy esküvőbe is, láthatunk egy sarki kávézót, a száradó ruhák alatt a bazárig sétálhatunk, feltűnik egy „öszvértaxi”, valamint a halpiacon még prostituáltakba is belebotolhatunk.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Esküvőre készülvénTemetési menet KairóbanKoldulók és egy sarki kávézó a főváros egyik terénAz oszmán időkből való Bab Zuweila-kapuEgyiptom legjellemzőbb utazási eszközeA 14. században épült Kalaoun mecsetA frissen mosott ruha az utcákon száradtAz 1125-ben épült El Akmar mecset bejárata előttKairó utcáin sétálgatók színes kavalkádjaA kairói bazárA mellékutcákban is folyt a Italárusítás egy fővárosi utcánUtcai árusokArab folkfesztiválProstituáltak a kairói halpiacon

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár