Ritka római aranygyűrű került a Somerset Múzeum gyűjteményébe
2026. június 9. 08:11 Múlt-kor
Egy kivételes, római kori aranygyűrűvel gazdagodott az angliai Dél-Nyugat Örökségvédelmi Alapítvány (South West Heritage Trust) gyűjteménye nemrég: a szárnyas Nikét - vagyis a győzelem istennőjét - ábrázoló intaglióval díszített ékszer a jövőben a Somerset Múzeum állandó kiállításán lesz látható.

(Forrás: South West Heritage Trust)
Korábban
A 48 grammos aranygyűrűt tört formájú díszítések, niellóberakások és egy ovális alakú intaglió ékesíti. Oldalain félhold alakú motívumok, míg a központi részén fekete színű nielló (vagyis jellegzetes, sötétszínű ötvözet) segítségével megalkotott, absztrakt minták láthatók. A vésett drágakövet ovális foglalat övezi, amelynek széle szinte keretként emeli ki a központi ábrázolást.
A megjelenített jelenet középpontjában a szárnyas Niké áll, aki sisakot viselve egy kétlovas harci kocsit - úgynevezett bigát - hajt, miközben jobbjával a gyeplőt szorítja. A gyűrű tehetséges megalkotója a vágtába lendülő lovakat finoman kidolgozott sörénnyel örökítette meg, igazolva ezzel a római ötvösmesterség magas színvonalát.
A gyűrűt egy fémdetektoros találta meg 2018-ban, a dél-somerseti Ilminster közelében. A régészek később további 297 darab római pénzérmét is felfedeztek a területen, tovább növelve ezzel a térség régészeti jelentőségét. A Dél-Nyugat Örökségvédelmi Alapítvány adományok segítségével nemrég sikeresen megvásárolta a 78.010 font becsült leletegyüttest, amelynek legfontosabb darabja, az előbb bemutatott aranygyűrű idén nyáron kétszer is nagyobb körútra indul: különböző általános iskolákban, illetve az ilminsteri művészeti központban is megtekinthetik majd az érdeklődők.
Az Ilminster-gyűrű mérete, súlya, gazdag aranyműves kidolgozása és kiváló minőségű intagliója egyaránt figyelemre méltó, ezeknek a tulajdonságoknak az együttese pedig olyan rendkívüli ékszert eredményezett, amelyhez foghatót alig találni a kontinensen – nyilatkozta Amal Khreisheh, a South West Heritage Trust vezető kurátora. A szakember szerint a gyűrű felfedezése fontos adalékot nyújt Dél-Somerset római kori történetéhez is, mivel betekintést enged abba az időszakba, amikor a térség lakói a Kr. u. 286 és 296 közötti politikai bizonytalanság éveiben kétségbeesetten igyekeztek alkalmazkodni a változó körülményekhez. Valószínűleg a gyűrűt röviddel ezután, Kr. u. 297 körül rejtették el egyéb értékes tárgyakkal - például kerámiákkal - együtt.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Minden eddig hittnél korábban használhatott tüzet a Homo erectus 10:29
- Japán legrégebbi vasfűrészét azonosították Fukui prefektúrában 09:57
- Járványügyi gócpontok lehettek a római katonai táborok 09:09
- Ritka római aranygyűrű került a Somerset Múzeum gyűjteményébe 08:11
- Temetkezési dísznek készültek a Silla királyság aranykoronái 07:19
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban tegnap
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről tegnap
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát tegnap













