2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ördögtől fogant magzat és láthatatlan sátáni jelek – öt kevésbé ismert boszorkányper

2017. február 21. 08:25

Boszorkányüldözők a templomajtóban

A svéd történelem legnagyobb, 1675-ben lezajlott boszorkánypere során egyetlen nap alatt 71 személyt – köztük 65 nőt, a svéd evangélikus egyház torsåkeri egyházközségben élő nők mintegy egyötödét – fejeztek le, majd égettek meg.  A vérontás akkor kezdődött, amikor az ytterlännäsi tiszteletest, Laurentius Christophori Hornæust azzal bízták meg, hogy vizsgálja ki az egyházközség boszorkánysággal kapcsolatos ügyeit. Két fiút arra utasított, hogy álljanak meg a templomajtóban, és a sátán homlokukra nyomott láthatatlan jele segítségével állapítsák meg, ki a boszorkány az épületbe belépők közül. Hornæus nagy rémületére a fiúk azonban feleségén is felfedezték a sátáni bélyeget, és a nőt azzal vádolták meg, hogy gyermekeket rabol, és boszorkányszombatra viszi őket. A Torsåkert is elérő perekben vádakat jórészt gyerekek elbeszéléseire alapozták, a gyanúsítottakból pedig ostorozás, jeges vízben való megfürdetés, valamint a gyermekek sütőbe való behelyezésével való riogatás segítségével sikerült beismerő vallomásokat kicsikarni. A perek jogilag nem voltak teljesen rendben, tekintve, hogy az azokban ítélkező hatósági személyek nem jelentették a halálos ítéleteket egy magasabb bírósági fórumnak, mielőtt végrehajtották volna azokat. A perekről sajnos csak nagyon kevés feljegyzés maradt fent, és a legrészletesebb forrás az eseményekkel kapcsolatban Hornæus unokájának a nagyanyja visszaemlékezésén alapuló leírása. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A fuldai boszorkányperek idején börtönként használt toronyA boszorkányüldözésre emlékeztető kövek

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár