Nyomtalanul tűntek el a repülés rekordját hajszoló francia pilóták
2023. május 8. 19:05 Múlt-kor
Korábban
Eltűntek, mint az éjféli kísértetek
1927. május 8-án kora reggel Nungesser és Coli a párizsi Le Bourget repülőtérről emelkedett a magasba. Az Atlanti-óceán felől jelentett rossz időjárási viszonyok Lindberghet és számos egyéb versenytársat is eltántorítottak, így napokkal későbbre halasztották az indulást, azonban a franciák úgy vélték, kockáztatniuk kell a győzelemért.
Nungesser a felszállás előtt közvetlenül kapott egy koffeininjekciót, Coli pedig könnyes búcsút vett feleségétől. 5.17-kor a kalapot lóbáló kezek gyűrűjében a L’Oiseau Blanc az égbe emelkedett.
10.30-kor látták őket utoljára Írország déli része felett, majd az óceán végtelensége következett. Mivel a duó nem vitt magával rádiót, az értük izgulók nem tehettek egyebet, mint hogy másnap várták az észak-amerikai híreket.
Május 9-én több ezer ember gyűlt össze Manhattanben, hogy szemtanúja legyen a történelmi repülés végének. Mikor a kijelölt idő elérkezett, a franciáknak pedig nyoma sem volt, több felderítő repülő szállt fel az amerikai partoknál, Európába pedig a várva várt, dicső táviratok helyett csupán ehhez hasonlóak érkeztek: „A L’Oiseau Blanc eltűnt”.
Aki végrehajtotta a történelmi repülést – Charles Lindbergh
A következő napokban nemzetközi keresőakció indult a franciák után. Amerikai, kanadai és francia hajók és repülők próbálták megtalálni az amerikai partok közelében a L’Oiseau Blanc-t vagy a maradványait. Az Orteig-díj egyik amerikai versenyzője, aki néhány nappal korábban felszállás közben szenvedett balesetet, otthagyta a kórházat, hogy csatlakozzon a mentőakcióhoz.
Még akkor sem találtak semmit, amikor szűk két héttel később Charles Lindbergh sikerrel teljesítette a távot. Önéletrajzában később Lindbergh így írt róluk: Nungesser és Coli egyszerűen „eltűntek mint az éjféli kísértetek”.
Az elmúlt kilencven év során a L’Oiseau Blanc és utasainak sorsa a repülés egyik legizgalmasabb rejtélye maradt. Elképzelhető, hogy a gyenge repülőgép egy vihar miatt csapódott az óceánba, ám néhány újabb kutatás szerint a franciák eljutottak az amerikai partokig.
Maine és Új-Fundland területéről számos tanú jelezte, hogy láttak egy repülőgépet 1927 májusában. 2012-ben egy akkor 95 éves, St. Pierre szigetén élő halászember visszaemlékezése szerint 1927. május 10-én gyermekként egy másik halásszal beszélt, aki aznap egy repülőgép lezuhanását vélte látni a sűrű ködben, sőt még a pilóták segélykiáltásait is hallotta.
Sokak szerint a franciák észlelték, hogy fogytán van az üzemanyag, és idő előtt próbálták letenni a gépet, míg más spekulációk szerint az amerikai parti őrség tévedésből lelőtte a fehér gépmadarat, esetleg alkoholcsempészek támadása érhette a repülőt. A gép roncsait azonban senki sem tudta felmutatni.
Számos elmélet látott napvilágot (az egyik szerint kanadai indiánok társaságában folytatták életüket a franciák), ám valójában fogalmunk sincs arról, hová tűnhetett a L’Oiseau Blanc. Az azonban bizonyos, hogy az 1920-as évek technikai haladásának erőfeszítésében játszott szerepük hősökké emelte őket.
1928-ban emlékművet avattak a párizsi Le Bourget repülőtéren, ahol Lindbergh befejezte, Nungesser és Coli pedig kezdetét vette utazásának. A felirat így szól: „annak tiszteletére, aki megpróbálta és annak akinek sikerült”.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Fennállása alatt számos történelmi személy szobrát lecserélték a millenniumi emlékművön
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Holland közbenjárásra szabadultak a gályarabnak eladott prédikátorok 09:50
- Grönland, vagyis a Zöldföld, Vörös Erik ordas nagy hazugsága miatt népesült be 08:27
- I. Miklós cár személyesen cenzúrázta Puskin verseit tegnap
- Hűséges társ volt, de néha eledelként szolgált az antik házikedvenc tegnap
- Nem volt elég tehetséges, ezért csodagyereket nevelt fiából, Wolfgang Amadeus Mozartból tegnap
- Milánóban képezte magát és Korfun is énekelt Hollósy Kornélia, a „nemzet csalogánya” tegnap
- 10 érdekesség Budapest ostromáról tegnap
- Birodalom-szerte egyedi építészeti megoldás volt a Váralagút elkészítése tegnap