2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nyolc zseni a történelemből, aki már gyermekként kivívta a világ csodálatát

2018. január 10. 14:38

Az atombomba egyik atyja, aki már egyetemi felvételijére egy doktori szintű dolgozattal érkezett

A radioaktivitás terén végzett kutatásaiért Nobel-díjjal jutalmazott olasz tudós, Enrico Fermi ugyancsak csodagyerek hírében állt. Fotografikus memóriával rendelkezett és már tíz éves korában geometriai problémákat oldott meg és elektromos motorokat épített.

Életében nagy törést okozott, amikor mindössze 13 éves korában elvesztette öccsét, a nála egy évvel fiatalabb Giuliót. A gyászoló fiú ezután teljesen beletemetkezett könyveibe és minden idejét a trigonometria, a fizika és az elméleti mechanika tanulmányozására áldozta. 1918-ban jelentkezett a Pisai Egyetemre és már a felvételi bizottságot egy doktori szintű dolgozattal kápráztatta el.

Alig 21 évesen diplomázott és 24 évesen már egyetemi professzor volt. A neutron besugárzás és a nukleáris láncreakciók terén végzett úttörő munkájának köszönhetően a második világháború idején a Manhattan terv egyik vezetőjévé nevezték ki, amelynek eredménye az Egyesült Államok első atomfegyverének létrehozása lett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár