Nyelvtudása is segítette a bujkálásban az utolsó betyárt, Savanyú Jóskát

A betyárok, az útonálló, fosztogató szegénylegények a XIX. század elején árasztották el az országot. Bár jelentős részük közönséges kisstílű bűnöző volt, világukat mégis egyféle romantika övezte, s mivel a mindenki által megvetett hatalom üldözte őket, némi rokonszenvet is ébresztettek. A kevés „jó betyár”, a betyárvirtus megtestesítői körül valóságos legendák alakultak ki, a legnagyobb hírnévre Rózsa Sándor vergődött közülük.

Savanyú Jóska négy évvel azután látta meg a napvilágot, hogy a másik híres bakonyi betyár, Sobri Jóska az őt üldöző pandúrok gyűrűjében főbe lőtte magát 1837-ben. Apja számadó volt Veszprém megyében, ő maga is juhászként kezdte életét, de a tisztes szegénység nem vonzotta. Birkalopás miatt kellett a fejét bujdosásra adnia, 1860-ban fegyveres csavargás miatt raboskodott nyolc hónapig a veszprémi fegyházban. Néhány éven belül már rablások miatt is körözték, 1872-ben újra lefogták, de nem tudtak semmit rábizonyítani, 1875-ben súlyos testi sértés miatt ült egy hónapot.

Működésének „fénykora” 1878 és 1884 közé esett, bandájával Vas, Zala és Veszprém megyékben egyik rablást a másik után követte el. Nem volt válogatós, lépes mézet ugyanúgy elvitt, mint tehenet és pénzt, áldozatait - a betyárromantikához kevéssé illő módon - agyba-főbe verte, olykor meg is kínozta. 1881-ben már gyilkosságba is keveredett, embereivel egy sikertelen rablótámadás során lőttek le egy földbirtokost. A betyár egyre merészebbé vált, a nagyvázsonyi uradalmi pénztárt fényes nappal rabolta ki.

A hatóságok sokáig bottal ütötték nyomát, az alacsony termetű, a szlovák és a német nyelvet is beszélő Savanyú Jóska sikerrel bujkált a Bakony rengetegében. A vármegyék tehetetlenségét elunva 1883-ban országos körözést adtak ki ellene, a következő évben ezer forint vérdíjat is kitűztek fejére és statáriumot hirdettek. A betyár végzetét mégsem ez, hanem a bosszúvágy okozta: egy bojtár adta fel, akinek rokonát ő lőtte agyon. Sértett cimborája romantikus regénybe kívánkozó módon altatót kevert a halápi csárdában mulatozó betyár borába, akit ezután a csendőrök könnyen el tudtak nyomni.

Ügyét 1886-ban tárgyalták, a 27 vádpont között két emberölés is szerepelt. Ő mindent tagadott, számos esetben ki is derült, hogy a bűncselekményt csak az ő nevében követték el. Annyi azonban maradt a rovásán, hogy életfogytiglanra ítéljék, amit másodfokon halálbüntetésre változtattak, de a Kúria levette nyakáról a kötelet, visszaállítva az első fokú ítéletet.

Az utolsó magyar betyár 20 évet töltött rács mögött, már jóval túl volt hatvanadik életévén, amikor kiszabadult. Rövid ideig Pesten, egy kávéházban látványosságként mutogatták, utána szabóműhelyt nyitott. A szabad életet csak egy évig élvezhette: súlyos reuma kínozta, lábát amputálni kellett volna, de ő a fájdalmak és a műtét elől 1907. április 9-én a halálba menekült. Sírja Tótvázsonyban turistalátványosság, alakja köré rövid idő alatt legendák, betyártörténetek szövődtek.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek