Nyakékként használták a mexikóiak ősei a festett emberi állkapcsokat
2016. május 19. 19:28
Kutatók egy csoportja 1300 éves, nyakékként használt festett állkapocscsontokat fedezett fel egy mexikói lelőhelyen. A helyszínen emellett számos sípot, valamint kisméretű, darabokra tört kerámiaszobrokat is találtak.
Korábban
A sípok feltehetően baglyokéhoz hasonló hangokat adhattak – fejtették ki a kutatók. Néhány szobrocska a többek között a tavasszal újjászülető növények, a keleti égtáj, a vetés és a mezőgazdaság isteneként ismert azték Sipe-Toteket ábrázolja. Az istent gyakorta jelenítették meg a nyaka köré tekert emberi csontokkal.
A 2015 kora nyarán felfedezett emberi állkapocscsontokat a dél-mexikói Oaxaca-völgyben fekvő Dainzú-Macuilxóchitl nevű lelőhelyén találták. A területen a zapotékok éltek, akiknek a leszármazottai ma is ápolják őseik hagyományait, olyannyira, hogy sokan még a nyelvet is beszélik.
Az ásatás vezetője, az Oregoni Állami Egyetem hallgatója, Jeremias Pink a Society for American Archaeology éves találkozóján prezentálta a felfedezést. Bár Sipe-Totek összefüggésbe hozható az emberáldozattal, a régészek szerint a festett állkapocscsontok nincs közük az emberáldozathoz – feltehetően a lelőhelyen élt emberek őseinek csontjairól van szó. A régészek szerint a lakókomplexumot 400 éven át lakták egymással rokoni kapcsolatban álló családok. A csontokat feltehetően a lakók ásták ki a sírokból, hogy azok segítségével rituális úton szemléltessék az ősökkel való kapcsolatukat, ezzel is legitimálva saját, közösségen belüli pozíciójukat.
Bár egy manapság a nyugati kultúrkörben élő ember számára a szertartás meghökkentő lehet, mint a chicagói Field Múzeum munkatársa, Ronald Faulseit kifejtette, az ősök csontjainak szertartásokon történő felhasználása évszázadokkal ezelőtt bevett szokás volt Közép-Amerikában.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
A régészek mintegy 3000 szobortöredéket, valamint 1600 síptöredéket is találtak a lelőhelyen. Emellett egy kerámiakemencére is rábukkantak, ami arra utal, hogy legalább a tárgyak egy részét a helyszínen gyártották. Pink szerint a sípokat szándékosan törték össze – a szokás más közép-amerikai lelőhelyen is megfigyelhető volt.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![klímakutatás](/ih0Ax/label/.cut-640x400/171.jpg)
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap