2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Norvégiától az Eufráteszig, Kijevtől Angliáig bejárta a világot az utolsó viking király

2021. május 31. 18:20 Múlt-kor

Visszaút

Harald az eset után úgy döntött, hogy elhagyná Bizáncot, ám Zoé császárnő megtagadta a kérését. Két hajóval és az embereivel mégis tengerre szállt, ám az egyik hajót a Boszporuszon keresztül kifeszített lánc elpusztította.

A másik hajón azonban Harald egy trükkhöz folyamodott: az embereit a hajója végébe küldte, majd rákormányozta a jármű orrát a láncra. Az embereinek ekkor megparancsolta, hogy siessenek a hajó elejébe, így az lecsúszott a láncról, és szabadon távozhatott a város vizeiről.

Egy saga szerint Harald megszöktette a császárnőnek azt az unokahúgát, akit korábban megkért volna, majd a láncon való áthaladás után kitette a megszeppent hercegnőt a parton, és vele üzente meg Zoénak, hogy még arra is képtelen, hogy egy zsoldoscsapattól megvédje a rokonát. A történet nem tűnik túl valószínűnek, mindenesetre Harald Kijevbe érkezve ismét megkérte Bölcs Jarozsláv lányának, Elisivnek a kezét, és ekkor már nem utasították vissza.

Bizáncban szerzett tapasztalatait hamarosan kamatoztatni is tudta, mivel Jaroszláv 1043-ban megtámadta a birodalmat, igaz, a flottáját a tengeren megsemmisítették. Mivel ekkor Norvégiában és Dániában Jó Magnus király uralkodott, aki Olaf fia volt, Harald úgy döntött, hogy ideje hazatérnie az unokaöccséhez.

Ezt nem békés úton szándékozott megtenni, ezért szövetkezett a svéd királlyal, és nekilátott a dán partok fosztogatásának. Magnus ekkor megegyezett a nagybátyjával, és királlyá emelte maga mellett Norvégiában, cserébe annak fele vagyonáért. A pénzzavarral küzdő uralkodónak a lehető legjobbkor jött Harald vagyona.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Harald keresztelését ábrázoló aranyozott berakás egy 11. századi oltárról vagy ereklyetartórólBölcs Jaroszláv arcrekonstrukciója Mihail Mihajlovics Geraszimov által, 1938.A varég testőrséget ábrázoló 11. századi illusztráció Ióannész Szkülitzész krónikájábólZoé császárnő ábrázolása egy 11. századi mozaikonTostig Godwinson fogadja York városának megadását a vikingekkel szövetséges haderő előttIII. Harald (k, kezében bárddal) halálának ábrázolása Matthew Paris 13. századi, „Hitvalló Eduárd király élete” című krónikájában. A legtöbb egyéb forrás szerint azonban a norvég uralkodóval a nyakába fúródó nyílvessző végzett.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár