2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nem tudtak jó tervet kieszelni Mussolini megölésére a brit titkosszolgálatok

2018. július 27. 18:01 Múlt-kor

Egy gyűlöletes gonosztevő

Az SOE azonban mindennek ellenére zöld utat adott a küldetésnek, a célszemély azonban változott: a kegyetlen Roberto Farinacci, Mussolini egyik leggyűlöltebb végrehajtóembere lett kijelölve. Farinacci eltávolítása, érveltek, „minden osztály körében népszerű lenne”, míg „azelőtt eltávolítani Mussolinit, hogy Olaszország további vereségeket szenvedett volna, és míg Farinaccinak megvan a hatalma, könnyen a fasiszta párt új erőre kapását eredményezheti, megnövekedett német irányítással.” Farinacciról azt is gondolták, „könnyebben hozzáférhető (…) gyakran nyilvános bárokban issza aperitifjét.”

Nemigen volt további megbeszélés a misszió előnyeit és következményeit illetően. A döntés a leendő merénylő hajlandóságától függött, úgy tűnik, e tekintetben igen gondtalan volt az SOE hozzáállása – ha hajlandó „tökéletesíteni” a tervet, „hagynunk kell véghezvinni.” A végrehajtásra kijelölt ember valójában ugyanaz volt, aki előállt az ötlettel – egy Olaszország hajdani kelet-afrikai területeiről toborzott önkéntes. A 33 éves Giovanni Di Giunta egy kelet-szicíliai városból, Troinából származott, és korábban katona volt. Emellett – legalábbis ezt állította az SOE előtt – a maffia tagja is volt.

Troina város levéltárának iratai megerősítik Di Giunta személyazonosságát, a helyiek emlékei szerint azonban sem a maffia tagja, sem túlzottan fasisztaellenes nem volt. Egy férfi szerint, aki az 1930-as években ismerte, olyan ember volt, aki szerette „a fantázia mentén kormányozni” életét, hozzátéve: „Nem az a fajta ember volt, akinek feltétlenül elhiszed a történeteit.” Ha az SOE ezen információ birtokában lett volna, megspórolt volna magának némi gondot.

1942 augusztusában Di Giunta már egy palesztinai tábor szögesdrótja mögött volt, arra készülve – az SOE tudomása szerint –, hogy Törökország felé induljon. Még itt volt, amikor az SOE tudomására jutott, hogy a táborba szállítása előtt a férfi egy barátjának dicsekedett titkos küldetésével, de egyúttal kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy végrehajtja a merényletet, miután hazajut – úgy tűnt, akár fel is adhatja magát. Az SOE pánikszerűen sutba dobta az egész projektet. Di Giuntát eltávolították a palesztinai táborból, és visszavitték közelebbi brit felügyelet alá. Roberto Farinacci Mussolinihoz hasonlóan tovább élt – mindkettőjüket olasz partizánok lőtték le 1945-ben.

Az 1944-ben Anziónál talált dokumentum szerint az olaszoknak volt némi tudomása a tervről. Némelyik részletét biztosan tudták, a legtöbb elemről szóló leírásuk azonban zavarosnak tűnik. A férfi, akinek Di Giunta eldicsekedett küldetésével, ugyanaz az MI6-ügynök volt, akit később Gallóval Szicíliára küldtek – vajon ő árulta el a tervet kihallgatóinak, mielőtt kivégezték? Vagy Di Giunta másnak is elmondta, és a híresztelés így idővel eljutott Olaszországba is? A britek sosem jöttek rá a válaszra. Mire azonban a dokumentum hozzájuk került, már mindegy volt: a küldetés már azelőtt véget ért, hogy elkezdődött volna.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Roberto Farinacci (középen)Az SOE központja, a londoni Baker Street 64 napjainkbanMussolini Hitlerrel NémetországbanMussolini birodalommá kiáltja ki Olaszországot, 1936. május 11.Olasz partizánok vegyes olasz és brit fegyverzettelAmerikai csapatok partra szállása Anziónál, 1944.Mussolini bekötött orral az 1926-os merénylet után

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár