2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nem elég magyarnak lenni: Hollywood megalapítója, Zukor Adolf

2021. október 1. 08:12 Kollarik Tamás, Csányi Dóra

Raktárból birodalom

New York-i sikerei után Zukor Los Angeles külvárosában, az akkor még szinte teljesen lakatlan Hollywoodban bérelt ki egy raktárépületet, ahol 1913-ban megkezdődött a filmgyártás. Az indulást követő egy évben már 30 filmet készítettek, a legjelentősebb közülük A zendai fogoly (The Prisoner of Zenda) című alkotás volt. Szintén ebben az évben a New York-i Broadwayen 3500 férőhelyes mozipalotát vásárolt, amely a Standard nevet viselte.

1916-ban a Famous Plays egyesült a Jesse L. Lasky Feature Play Companyvel, a társaság élére pedig Zukor került, akit gyorsan elcsábított a filmforgalmazási jogok megszerzése iránti vágy. Riválisa, William Hodkinson 1914-ben alapította meg a Paramount Pictures Corporation filmforgalmazó céget, amely a legszélesebb körű vetítési jogot biztosította tulajdonosa számára egész Amerikában.

Zukor kezdetben egy fúzió lehetőségével próbálta magához édesgetni Hodkinsont. A legenda szerint 1914-ben, egyik találkozójuk alkalmával született meg a mára már ikonikussá vált logó is, amelyet Hodkinson gyermekkori emlékeiből táplálkozva egy szalvétára skiccelt fel. A logón feltehetőleg a Utah állambeli Ben Lomond hegycsúcsa látható, ezt öleli körül 24 csillag, szimbolizálva azokat a színészeket, akikkel az alapítás idején a producer kapcsolatban állt.

Hodkinson visszautasította az egyesülésre vonatkozó ajánlatot. Zukor azonban mindent elkövetett, hogy megszerezze a filmforgalmazási jogokat, kiütötte a nyeregből Hodkinsont, és 1916-ban átvette a Paramount Pictures elnöki székét, amelyben 1936-ig ott is maradt. Ebben az időszakban születtek az olyan ikonikus rajzfilmkarakterek, mint Popeye vagy Betty Boop.

Bár az első világháború kitörésével visszaesett a filmek iránti kereslet, Zukor multifunkcionális filmes gépezete 1916 és 1932 között folyamatosan felfelé robogott, könnyedén meglépve a némáról a hangosfilmre történő átállást is. Rövid idő alatt közel félezer mozgóképszínházra tette rá kezét.

Zukor a gazdasági világválság utáni felépülés időszakában a Paramount Pictures Inc. irányítását Barney Balaban szakemberre és újítóra bízta, aki 1964-ig volt elnöke a filmgyártó cégnek. 1949-ben az új forgalmazási törvény hatályba lépésével megállt a Zukor által megálmodott hollywoodi gépezet, egy paragrafus ugyanis kimondta: a nagy filmes vállalatok nem rendelkezhetnek mozilánccal. A Paramount kénytelen volt a tevékenységi körét szétválasztani, aminek következtében harmadára esett vissza a filmgyártás volumene.

Hogy a hiányt pótolni tudja, Zukor nyitni kezdett az egyre nagyobb tereket meghódító televízió felé. Egyezséget kötött az ABC csatornával (American Broadcasting Company), amelynek tiszteletbeli elnöke és ezáltal supervisora is lett. 1966-ban a Paramount beolvadt a Gulf and Western Industries konszernbe, ahol Zukor megtarthatta tiszteletbeli elnöki pozícióját.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Ahol minden elkezdődött – Ricse egy képeslaponAmikor Los Angeles külvárosában bérelt egy raktárépületet, Hollywood még szinte teljesen lakatlan voltSarah Bernhardt a képernyő elé szegezte a közönséget21 évesen már sikeres kereskedő volt ChicagóbanA Paramount Pictures híres kapuja 1920-bólA Hollywood első aranykorát megteremtő Zukor oldalán John Halliday és Esther Ralston (a párnákon ülve)Hollywood hatalmas partival lepte meg 80. születésnapja alkalmábólTruman elnök az amerikai filmipar 50. évfordulóján köszöntötte a szakma krémjét – köztük Zukor Adolfot is (1951)Barbra Streisand színésznővel

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár