2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Metáltörténelem: melyik rockzenei album volt 2015 legjobbja?

2021. május 17. 14:53

A Rocker Rádió a tavaly tavasszal nagy sikerrel szavaztatta meg hallgatóit a Rocker ABC játékban. Ennek a folytatása a Metal Történelem, amelynek keretében ma, május 17-én a 2015-ös év legjobb albumaira lehet szavazni. Neked melyik a kedvenced?

„Miután sajnos az idei tavasz nagy része otthonülős lett, úgy gondoltuk, megint összehozunk egy kis játékot. 1980 és 2020 között keressük az év rocklemezeit, persze a hallgatóink segítségével” – mondta Kalácska Gábor, a Rocker Rádió egyik alapítója.

A játékban rendkívül egyszerű részt venni: a rádió a közösségi oldalain (facebookinstagramvibertelegramhundub) megosztja az aktuális évet, amelynek rocklemezeire lehet szavazni. Ezután csupán annyi a játékos dolga, hogy beírja egy kommentbe a kedvenc albumát, amely az adott évben jelent meg. Minden komment egy szavazat, a legtöbb voksot kapott lemez nyer.

„Szeretnénk picit hozzájárulni ahhoz, hogy ezek a nehéz hónapok kellemesebben teljenek. A játék talán előhoz néhány kellemes emléket az elmúlt évtizedekből” – mondta Thuróczy Richard, a Rocker Rádió másik alapítója.

A Rocker Rádió munkatársai természetesen az emlékek felfrissítésében is segítenek: a szavazás napján, 9-19 óra között bemutatják az év (szerintük) 10 legerősebb rocklemezét a műsorban. Voksolni viszont bármelyik, az adott évben megjelent albumra lehet.

Ma, május 17-én 2015 legjobbjaira lehet szavazni. Íme a mai ajánlójuk:

Minden idők leghosszabb Iron Maiden szerzeménye is helyet kapott a zenekar máig utolsó stúdióalbumán, a Book of Souls-on. Mivel a rákkal szembeni küzdelmet megnyerő frontember, Bruce Dickinson által jegyzett tizennyolc perces Empire of the Clouds-on kívül is bőven akadtak tíz perc fölötti játékidővel rendelkező tételek a korongon, így az végül dupla lemezként került forgalomba 2015. szeptember 4-én. Az öt éves csendet megtörő anyag igazi diadalmenetet mondhat magáénak, hiszen megjelenését követően huszonnégy országban, többek között hazánkban is a lemezeladási listák élére ugrott vele a több évtizedes múltra visszatekintő Vasszűz.

Mivel a Faith no More tagjai nem bíztak a külső fülben, így végül a csapat basszusgitárosa, Billy Gould vezényelte le a csapat hetedik nagylemezének stúdiómunkálatait. A nemrég a Rocker Rádiónál vendégeskedő zenész remek munkát végzett, hiszen a 2015-ben kiadott Sol Invictus számos meghatározó zenei portálnál nyerte el az év albuma címet, de kereskedelmi szempontból sem teljesített rosszul, mivel a megjelenését követő két hónapban összesen 200 ezer példány talált gazdára. Az albumról kimásolt egyetlen kislemez, a Motherfucker pedig a Rolling Stone szakírója szerint olyan jól sikerült, hogy akár a banda klasszikus lemezein is helyet kaphatott volna.

2015-ben a márciusi Hammerworld magazin mellékleteként jelentette meg bemutatkozó albumát, a 2007-ben alakult jászberényi székhelyű Magor. A zenekar elmondása szerint két éven keresztül érlelt tíz tételes Testamentum címet viselő anyag egyik szerzeményében, a már-már lírai hangvételű Ragyogjban egy sokak által ismert muzsikus is vendégeskedett, a jelenleg a friss Fonogram díjas Lazarus sorait erősítő Áron Apey András személyében.

Bár, sajnálatos módon az album megjelenését már nem élhette meg a csapat alapító szólógitárosa, egy Jeff Hanneman szerzemény, a Piano Wire mégis helyet kapott a Slayer legutolsó stúdióalbumán a Repentless-en. A 2015 szeptemberében debütáló korong promotálására a zenekar három videoklipet is kiadott, a többek között a Desperadoból is ismert Danny Trejo főszereplésével. Eladások szempontjából pedig rekordot döntött a zenekar, hiszen a Repentless előtt egyetlen korábbi anyaguk sem tudott felkapaszkodni a Billboard lista élmezőnyébe.

Az amerikai álom halott, jelentette ki tizenegyedik albumának címével a new yorki hardcore veterán Agnostic Front. A 2015. április 4-én kiadott The American Dream Died-ról így nyilatkozott a csapat frontembere, a kubai származású Roger Miret: „Még soha nem készítettünk ilyen szenvedélyes albumot. Az anyag tele van haraggal, dühvel, valamint őszinteséggel”. A korongon egy új tagot is avatott a zenekar, hiszen ekkor debütált gitárosként a bandát azóta is erősítő Craig Silverman.

Pontosan négy hónappal az alapító frontember, Lemmy Kilmister halála és a zenekar megszűnése előtt 2015. augusztus 28-án jelent meg az ikonikus brit banda legutolsó stúdióalbuma, a Bad Magic. A tizenkét saját szerzeményt, valamint a Rolling Stones-tól a Symphathy for the Devilt tartalmazó korong remekül szerepelt világszerte, Ausztriában, valamint Finnországban a lemezeladási listák első helye is összejött a triónak, az említett Stones feldolgozás pedig mind a mai napig a többszörös világbajnok pankrátor, Triple H bevonuló zenéje.

A Merni, Akarni, Tudni, Tenni szavak első betűiből áll össze a domoszlói Road 2015 végén kiadott albumának címe. A MATT-ról így nyilatkozott akkoriban a csapat frontembere, Molnár Máté: „A M.A.T.T. egyfajta új, tőlünk szokatlan, de nem idegen világ, de ez is mi vagyunk, ez is vegytiszta Road. Régóta érlelődnek bennünk összetettebb dallamok és szövegek, és most gyűlt össze annyi ötlet, ami egy nagylemezre elég. Kiléptünk a komfortzónánkból, a zene még mélyebb, húsosabb, a szövegek pedig többrétegűek és elgondolkodtatóak. Nem lesz könnyű elsőre befogadni és megérteni az új dalokat”.

A német lemezeladási lista harmadik helyén debütált a power metalos Powerwolf hatodik stúdióalbuma, a Blessed and Possessed. A 2015 júliusában kiadott anyag stúdiómunkálataira a Kreator, valamint az Amon Amarth állandó producerének, Jens Bogren-nek stúdiójában került sor. A tizenegy tételes korong egyik legütősebb szerzeményét, az Army of the Night-ot önálló kislemezen is megjelentette a csapat kiadója, a Napalm, míg a dalt három évvel később a svéd Amaranthe is feldolgozta egy Powerwolf cover albumon.

A Cannibal Corpse pacsirtája, George Corpsegrinder Fisher is vendégszerepelt a 2015-ös Ektomorf album, az Agressor egyik tételében, a lemezfelvezető kislemezként is megjelentetett súlyos, középtempós Evil By Nature-ben. Az AFM gondozásában kiadott, Tue Madsen értő közreműködésével rögzített anyagon debütált a frontember Farkas Zotya új hangszere, egy szignált nyolc húros gitár, illetve a lemez megjelenésének napján vált elérhetővé a banda alapítójának és életbentartójának önéletrajzi könyve, az Outcast.

A szakma, valamint a közönség részéről is rendkívül pozitív fogadtatásban részesült a legendás brit grindcore alakulat, a Napalm Death 2015-ös nagylemeze, az Apex Predator - Easy Meat. A csapat sorrendben tizenötödik stúdióalbuma a Billboard Heatseekers listájának második helyén nyitott, míg a Kerrang, valamint a Revolver magazin egyaránt a maximális öt csillaggal jutalmazta a tizennégy tételes alkotást.

Szavazni facebookon ittinstagramon ittviberen itttelegramon itthundubon itttovábbi rocklegendákat hallgatni pedig itt tudtok.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár