2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Torpedótalálatot kapott az atombombát szállító hajó, a cápák négy napon át lakmároztak a legénységből

2020. július 30. 12:56 Múlt-kor

Veszélyesebb a cápáknál

Ha hihetünk a sokkot kapó matrózok visszaemlékezéseinek, a több száz négyzetméternyi területen szétszóródott tengerészeket több tucat vagy akár több mint száz ragadozó támadta meg. Főként a vérre mentek a cápák, így a sérült és vérző tengerészektől mindenki igyekezett távolabb úszni.

A félelemtől a legtöbben megmerevedtek, s nem tudtak logikusan gondolkodni: sokan egymás ellen fordultak, az egyik csoport tagjai pedig a mentőcsónakból kapott minimális élelmiszert a vízbe ejtették, ami tovább ingerelte a cápákat.

A cápalakoma négy napig tartott, hiszen bár az amerikai haditengerészet hírt kapott a szerencsétlenségről, eleinte egy japán trükknek vette, s figyelmen kívül hagyta azt. A tengerészek időközben megtanulták, hogy a legnagyobb esély az életben maradásra az, hogyha csoportba tömörülnek, s lehetőleg a tömeg közepén helyezkednek el, hiszen a széléről könnyebben elérték őket a ragadozók.

Ahogy teltek a napok, egyre több matrózon lett úrrá a kétségbeesés: a meleg és a szomjúság miatt hallucinálni kezdtek, sokan nem bírták tovább, s ittak a sós tengervízből. Ezek a tengerészek hamarosan habzó szájjal, duzzadt ajkakkal és nyelvvel rontottak társaiknak, s sokszor veszélyesebbek voltak a többiekre, mint a körülöttük úszó cápák.

A negyedik napon, délelőtt 11 órakor a haditengerészet egyik járőröző repülőgépe vette észre az Indianapolis túlélőit, s rádión kért segítséget. Néhány órával később egy hidroplán jelent meg, s összeeszkábált csónakokat és túlélőcsomagokat eresztett le a matrózok közé. Néhány perccel éjfél után érkezett a segítség, a USS Doyle hadihajó végül kimentette a túlélőket.

Az Indianapolis 1196 fős legénységéből csupán 317-en maradtak életben. A becslések szerint közel 150 emberrel végezhettek a cápák, a többieket a téboly, a szomjúság és a fáradtság vitt a másvilágra. Ez volt minden idők legsúlyosabb cápatámadása, s egyben az amerikai haditengerészet történetének legmegrázóbb tengeri katasztrófája.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A túlélők ápolása Guam szigetén (kép forrása: Wikimedia Commons)A USS Indianapolis legénységének egy része a háború alatt (kép forrása: The Sextant)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár