2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mégsem nyílvessző okozhatta Ötzi halálát

2017. április 25. 12:03

Amióta Ötzi mumifikálódott holttestét 1991-ben megtalálták az Alpokban, a kutatók fáradhatatlanul igyekeznek kideríteni, hogyan halhatott meg a kora rézkori vadász. A gleccsermúmián végrehajtott legújabb elemzésekből az derül ki, hogy Ötzi nyílvessző okozta sebe és fejsérülései nem bizonyultak halálosnak. 

Frank Rühlinek, a Zürichi Egyetem antropológusának az Fizikai Antropológusok Amerikai Szövetsége éves találkozóján, április 20-án kifejtett álláspontja szerint Ötzi 5300 évvel ezelőtt egyszerűen halálra fagyott, miután feltehetően kisebb vérveszteséget szenvedett egy, a bal vállába fúródott nyílvesszőtől. „A halálra fagyás minden valószínűség szerint a halál fő oka volt ebben a klasszikus lezáratlan ügyben” – magyarázta Rühli. A kutató szerint néhány perctől néhány óráig terjedhetett az az időtartam, amíg a jégember megadta magát a természetnek.

Az Ötzi testén végzett legújabb röntgen- és CT-vizsgálatok alapján a kutatók vitatják az eddigi elképzelést, amely szerint a jégember egy, a vállába fúródott kő nyílhegy okozta sérülésbe halt bele.  A bőrbe meglepően kis felületen behatoló lövedék ugyan átszakított egy véreret, komolyabb szövetkárosodást Rühli szerint nem okozott. A belső vérzés „mindössze” 100 milliliternyi vérveszteséggel járt – vonta le Rühli kollégáival a végső következtetést. Ez elég ahhoz, hogy sok kellemetlenséget okozzon, de nem halálos – tette hozzá a kutató.

A szakember úgy véli, a gleccsermúmia fején található számos mélyedés és törés sem bizonyulhatott halálosnak. Vannak kutatók, akik Ötzi fejsérülései miatt úgy gondolják, hogy a jégembert leütötték, amibe belehalt. Rühli és csapata viszont úgy gondolja, a koponya sérülései inkább arra utalnak, hogy Ötzi véletlenül elesett és beverte a fejét, miközben a nehezen járható terepen sétált. A kora rézkori vadász halálakor egy medveszőr fejfedőt viselt, amely esésekor feltehetően megvédte a fejét a komolyabb sérüléstől, véli Rühli. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár