Mégsem himlő jelei figyelhetők meg az 500 éves gyermekmúmia arcán
2018. január 5. 17:40
Egy fél évezreddel ezelőtt élt gyermek mumifikálódott holttestén a kanadai (Hamilton, Ontario) McMaster University tudósai által végzett DNS-vizsgálatból kiderült, hogy a gyermek a korábbi feltételezésekkel ellentétben nem himlő következtében hunyt el.
Korábban
A kutatók korábban úgy gondolták, hogy a 16. században a nápolyi San Domenico Maggiore templomban eltemetett gyerek múmiáját tartották a legkorábbi leletnek, amelyen felfedezhetők a himlő jegyei. A DNS-vizsgálat alapján kiderült, hogy valójában a hepatitisz B vírus (HBV) egy ősi törzse fertőzte meg a gyermeket. A kutatók remélik, felfedezésük új információkkal szolgálhat a betegség eredetéről, amely a WHO adatai szerint évente 1,5 millió ember haláláért felelős.
A kanadai McMaster University kutatói az általuk használt fejlett szekvenálási technikáinak köszönhetően kiderítették, hogy a hepatitisz B-val fertőzött embereken megjelenő kiütések, a Gianotti-Crosti-szindróma jegyei figyelhetők meg a múmia arcán. Ez vezethette félre a kutatókat, akik korábban himlőt diagnosztizáltak a gyermek tetemén.
A PLOS Pathogens című szaklapban publikált tanulmány szerint a kutatók a csontokból és a bőrből vett kis szövetminták segítségével vizsgálták meg a DNS-töredékeket, hogy az így szerzett információdarabkákat összeillesztve egy, a korábbinál komplexebb képet kapjanak a gyermek genetikai felépítéséről.
Bár a vírusok gyakran nagyon gyorsan – olykor néhány nap alatt – komoly fejlődésen esnek át, a HBV ezen ősi törzse csak nagyon kis változáson ment keresztül az elmúlt évszázadokban, és nem sokban tér el a modern változattól. Becslések szerint 350 millió krónikus HBV-fertőzött él a világon, és a Föld népességének mintegy harmada megfertőződik élete egy pontján.
„Ezek az adatok megerősítik a molekuláris megközelítés jelentőségét a kulcsfontosságú kórokozók múltbeli jelenlétének azonosításában, lehetővé téve számunkra, hogy pontosabban meghatározzuk azt az időintervallumot, amikor megfertőzhették az embereket” – fejtette ki Hendrik Poinar, a McMaster Ancient DNA Centre evolúciós genetikusa. „Minél jobban megértjük a múltbeli járványokat, annál közelebb kerülhetünk annak megértéséhez, hogyan működnek és terjednek a modern kórokozók, ez az információ pedig segíthet őket ellenőrzés alá vonni” – tette hozzá a kutató.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


maják
- Különös játékokkal múlatták az időt az azték őslakosok
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- 18:05
- A britek Washington elrablásával akartak fordítani a háborún 16:05
- Károly és Diana házassága már az elején sem volt ideális 15:12
- Hruscsov látogatása Amerikában 10:35
- A piócagyűjtőtől a főszékletőrig – a történelem hét legrosszabb foglalkozása 09:50
- 1848-as forradalom idején érte el népszerűsége csúcsát a zsarnokölő Bánk bán története 09:05
- Hőskultusz a 20. században: Zrínyi Miklós emlékének ápolása tegnap
- Savoyai Jenőről szóló kiállítással és Húsvéti vásárral nyitják a szezont március 15-én Schloss Hof kastélyában tegnap