2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mégsem emberféle lehetett a kihalt „száheli ember”

2020. november 27. 11:52 MTI

Egy ősmajom és nem emberféle volt a Sahelanthropus tchadensis (száheli ember Csádból) faj, amely mintegy hétmillió éve a miocén korban élt, és amelyről eddig úgy vélték, hogy a legkorábbi ismert emberféle.

Egy francia-olasz-amerikai tudóscsoport a kövületek újabb vizsgálata nyomán jutott erre a következtetésre.

A Journal of Human Evolution című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányában mutatta be a CNAR francia kutatóintézet egy combcsont-vizsgálat új eredményeit.

A CNAR egyik kutatócsoportja 2001-ben talált rá a Sahelanthropus tchadensis kövületeire a csádi Djurab-sivatagban. A kövületek vizsgálata alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a maradványok 6,8-7,2 millió évesek.

Bizonyítékot találtak arra is, hogy az egyed felegyenesedve járt, ezért úgy vélték, hogy a legkorábbi ismert emberféle lehetett a száheli ember.

Az akkori bizonyítékok főként a fogazat és a koponya vizsgálatára alapultak. Számos tudós azonban megkérdőjelezte a bemutatott eredményeket.

Új vizsgálatukba a kutatók bevonták azt a részleges bal combcsontot, amelyet más paleontológusok találtak azon hely közelében, ahol annak idején a Sahelanthropus tchadensis maradványait megtalálták.

A kutatók szerint a combcsont vizsgálatából kiderül, hogy az egy majomszerű élőlényé lehetett, amely a gorillákhoz és más nagytestű majmokhoz hasonlóan négy lábon járt.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a fogak nagysága nem elegendő bizonyíték arra, hogy a maradványok emberféléé lehettek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár