2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megrázó műalkotások az első világháborúból

2015. december 15. 14:25

A halott brit katona

Az Egyesült Királyságban 1916-ban elindított, hivatalos háborús művészeket foglalkoztató programnak komoly nehézségekkel kellett szembenézni. William Orpent például azzal az utasítással küldték ki Franciaországba, hogy hivatalos portrékat rajzoljon a vezetőkről, Orpen azonban elkezdett katonákat is festeni, miközben a csatamezőkön bolyongott. Bár kimerült katonákról készített képeket, a halott brit katonák lefestésétől tartózkodott (halott német katonákat festett). Christopher Nevinson hivatalos háborús művész azonban halott tommykat is megjelenített A dicsőség ösvényei című képén, amelyet emiatt cenzúráztak is. Egy levél alapján, amelyet az Imperial War Museumnak (Birodalmi Hadtörténeti Múzeum) írt, úgy tűnik, a döntéstől nem volt túl boldog. Egy londoni kiállításon közszemlére tette a képet, de oly módon, hogy egy „cenzúrázva” felirattal ellátott barna papírt helyezett rá.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Henry Tonks egyik, arcsérült katonát ábrázoló képeJelenet a Somme-i csata című dokumentumfilmbőlChristopher Nevinson: A géppuskaGilbert Rogers: A halott hordágyvivőJacop Epstein megcsonkított Rock DrilljeLudwig Kirchner 1915-ös önarcképeWilliam Orpen 1917-ben Sir Douglas Haigről készített festménye

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár