Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
2024. augusztus 13. 14:20 Forisek Péter
Korábban
Trükkös tükrök
A történetírók azt is feljegyezték, hogy Arkhimédész a katonák pajzsaival vagy vastag tükrökkel felgyújtotta és porrá égette a római hadihajókat. Mindkét változattal kapcsolatban kétségek merülnek fel.
Az ókori görög katonák kerek pajzsa egy fakeretből és az arra kifeszített többszörös bőrrétegből állt. A kerek pajzsot valóban egy bronzpánttal vették körbe a szerkezet merevítésére, illetve a bronz jobban ellenállt a nedvességnek és a szárazságnak, így ha a pajzsot a földre tették, nem sérült a szerkezet.
A pajzs külső felületét azonban nem borították be se bronzzal, se más fémmel, mivel az egyrészt rendkívül megdrágította volna a fegyverzet árát, másrészt túl súlyossá tette volna azt.
Így azt a változatot nehezen fogadhatjuk el, hogy Arkhimédész javaslatára a katonák kifényesítették a pajzs felületét, és egy homorú félkörívet alkotva, a pajzsokat egymás mellé helyezve egy hatalmas tükröt hoztak létre.
A legendák szerint tükrök vagy valamiféle lencsék segítségével gyújtották fel a védők a rómaiak hajóit
A másik változat viszont, vagyis hogy nagy méretű tükröket vagy lencséket használt, lehetséges, de meg kell jegyezni, hogy azok vastagságának semmi köze a tűzgyújtáshoz. A megvalósítással kapcsolatban több modern kori elképzelés létezik, többen megkísérelték rekonstruálni a „fegyvert”.
A legegyszerűbb elképzelés, hogy a hajók parancsnokait, vagy kormányosait meg- vagy elvakította a tükrökkel, így akadályozva manőverezésüket. A másik, hogy a tükröket vagy lencséket egy pontra fókuszálva tüzet gyújtott a hajókon. Ez valóban nagy zavart okozhatott, de ezzel kapcsolatban is felvetődik egy probléma: az ókori hadihajókon volt tűzőrség, amely készen állt az oltásra.
Az pedig teljesen valószínűtlen, hogy valamiféle „halálsugárral” gyújtotta volna fel a római hajókat, ahogy a történetírók írják – ez nemcsak technikailag kérdéses –, hiszen ha létezett volna ilyen fegyver, akkor azt a rómaiak mindenképpen megszerezték és használták volna a későbbiekben.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Női ejtőernyős és magyar távírász is volt a „néma láthatatlanok” között 20:20
- Titokzatos gáztámadások tartották rettegésben az amerikai kisvárost 16:05
- Névtelenül jelentette meg könyvét a Frankenstein szerzője, Mary Shelley 15:08
- Az ellentmondásos Indira Gandhi 10:35
- Hét elképesztően rút uralkodó a történelemből 09:50
- Megdöbbentő kegyetlenséggel üldözte Caraffa a felségárulással vádolt pártütőket 09:05
- A történelem első slágere volt Johann Strauss Kék Duna keringője tegnap
- Az első világháború árnyékában: Fosztogatás és rekvirálás az északkeleti hadszíntéren tegnap