Másfél évtized után újra Amszerdamban a két ellopott Van Gogh festmény
2017. március 22. 14:34 MTI
Bemutatták Amszterdamban kedden Vincent Van Gogh két nagy értékű festményét, amelyeket 2002-ben loptak el és 14 év után kerültek vissza Hollandiába. A festő viszonylag korai korszakából származó képeket 2002-ben lopták el az amszterdami Van Gogh Múzeumból több más műalkotással együtt, és tavaly találták meg Olaszországban egy maffiaellenes rajtütésben.
Korábban
A festmények egyike 1882-ben készült és egy tengeri tájképet ábrázol, a másik, 1884-ben készült kis méretű képen Van Gogh szülővárosának, Nuenennek a református temploma látható. „Visszaérkeztek. Soha nem gondoltam volna, hogy valamikor kimondhatom ezeket a szavakat” – hangoztatta Axel Rueger, a múzeum igazgatója.
Az olasz rendőrség tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a nápolyi maffia, a Camorra egyik klánjától foglalták le a képeket, amelyeket egy Nápoly környéki raktárban, Castellammare di Stabiában találtak meg. Az olasz hatóságok akkor 50 millió euróra becsülték értéküket.
Az olasz ügyészség szerint a villa, amelynek raktárában megtalálták a festményeket Raffaelle Imperiale tulajdonában van, akit nemzetközi kábítószer-kereskedelemben való részvétellel vádolnak a hatóságok. A férfiról úgy tudják, hogy Dubajban él építkezési vállalkozóként. Januárban letartóztatták bűnbandájának 11 tagját, egyikük vezette a képek nyomára a hatóságokat.
A képek a hírügynökségi jelentések szerint jó állapotban vannak. Axel Rueger kész csodának nevezte, hogy a 14 év alatt nem sérültek meg a festmények. Május 15-ig kiállítják őket a múzeumban, majd restaurálni fogják őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap