2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Máig rejtély, pontosan miként vált köddé Anglia első tengerentúli kolóniája

2021. június 25. 08:45 Múlt-kor

Erőszakos vég?

Bármilyen különösen hangzik is mai szemmel, bármiféle vizsgálat vagy expedíció az eltűnt kolónia felkutatására csak évekkel később indult. Ez részben magyarázható azzal, hogy Walter Raleigh számos vasat tartott a tűzben, és a befolyása ebben az időben csökkent. 1602-ben mégis egy hajót küldött Samuel Mace vezetésével, és el is jutott a helyszín közelébe, ám az expedíció költségeit fedezendő, inkább szasszafrász babérfát kezdtek el gyűjteni.

1603-ban Angliába visszatérőben egy másik hajó, a The Concord kikötött Roanoke közelében, hogy utánanézzen a roanoke-iaknak. A partraszállást követően azonban összeütközésbe kerültek a helyi indiánokkal, és a kapitányukat, Bartholomew Gilbertet megölték. A telepesek megtalálására tett erőfeszítések ezzel véget értek.

Nem kizárt, hogy Roanoke sorsa erőszakos véget ért, mert az elpusztításában érdekeltek voltak a spanyolok és a helyi indiánok is. A spanyolokat zavarta, hogy az angolok kalózkodással csapolják meg a karibi szigetvilágban lévő gyarmataikat, azt pedig végképp nem akarták, hogy Roanoke révén egy állandó bázisa létesüljön ezeknek a támadásoknak.

A közelben létesült francia erődöket is megsemmisítették, ráadásul ebben az időben a két ország hivatalosan is hadban állt egymással. Tudtak Raleigh vállalkozásáról is, ám a spanyol támadás elméletének ellentmond az a tény, hogy a fennmaradt iratok szerint még 1600-ban is azt keresték, merre lehet Roanoke.

A telepesek másik végzetének kétségtelenül az indiánok bizonyulhattak, és amint azt a fentebbi példák mutatják, az őslakosok és az angolok között megvolt az ok a háborúskodásra. Ezt a verziót támasztaná alá John Smith 1609-es beszámolója is, aki a később alapított Jamestown élén állt, a póheten indiánok főnőkétől megtudta, hogy a roanoke-i telepeseket lemészárolták, mivel a vele ellenséges chesepian törzzsel együtt éltek. Hasonló értesülést osztott meg William Strachey, aki szintén Jamestownban élt, amely szerint a telepesek a póheten indiánok között éltek mintegy húsz évig, utána azonban lemészárolták őket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Sir Walter Raleigh megérkezése VirginiábaVirginia Dare keresztelőjeEgy indián – feltehetően Wingina törzsfőnök – egy John White által készített vízfestményenEgy angol telepes erőszakos halálának ábrázolásaWalter Raleigh kereskedelmi kapcsolatot létesít az indiánokkalSecota (vagy Secoton) indián falu ábrázolása

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár