2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Magyar honvédek maradványait tárták fel Erdélyben

2015. július 10. 13:38 MTI

Mintegy kilencven, második világháborúban elesett magyar honvéd földi maradványait hantolták ki Kolozsváron magyar szakemberek - írta pénteken a Szabadság című kolozsvári napilap. A honvédek újratemetését 2016-ra tervezik egy Maros megyei központi magyar katonai gyűjtőtemetőben.

Az újság szerint a kolozsvári új zsidó temetőben az 1944 szeptemberében és októberében a Torda környéki csatákban elesett katonák csontjait tárták fel. A honvédok exhumálását az tette szükségessé, hogy az új zsidó temető érintett parcellája más rendeltetést kap. Ezért korábban a német hatóságok is kihantolták az ott eltemetett német katonákat, a földi maradványokat a Jászvásárban (Iasi) kialakított központi német katonai gyűjtőtemetőbe szállították. A héten véget ért magyar feltárás során több honvédet sikerült azonosítani, személyes tárgyak is előkerültek. A honvédek újratemetését 2016-ra tervezik egy Maros megyei központi magyar katonai gyűjtőtemetőben, amelynek létrehozását a magyar honvédelmi minisztérium kezdeményezte a román illetékes hatóságnál.

A katonák maradványait a kihantolást végző temetkezési vállalat által biztosított helyen, a törvényes előírásoknak megfelelő módon helyezik el mindaddig, amíg sikerül létrehozni a központi magyar katonai gyűjtőtemetőt. A magyar fél bízik abban, hogy mielőbb sikerül megszerezni a szükséges engedélyeket, és 2016-ban lehetővé válik az újratemetésük - olvasható a Szabadságban.Illésfalvi Péter hadtörténész a lapnak elmondta: a kolozsvári exhumálás egyfajta úttörő vállalkozásnak számít, hiszen 1948 óta Magyarország területén sem volt ilyen méretű feltárás. Reményét fejezte ki, hogy lesz folytatás, mivel Erdélyben több helyen léteznek még feltáratlan katonasírok.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Egy honvéd nadrágszíja <br /><i>szabadsag.ro</i>A maradványokat laminált kartonkoporsókba helyezték <br /><i>szabadsag.ro</i>Véres azonosító cédula <br /><i>szabadsag.ro</i>Korhadt koporsódarabok <br /><i>szabadsag.ro</i>

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár