Liszt Ferenccel is szóba hozták a botrányhős táncosnőt, Lola Montezt
2025. január 17. 15:05 Balázs-Piri Krisztina
Korábban
Póktánc felnőtteknek
Legközelebb Londonban tűnt fel, ahol újabb férjet talált: George Traffard jómódú gárdahadnagyot, aki Lolával való találkozása előtt gazdag örökséghez jutott. Ám Traffard csak rövid időt tölthetett az asszonnyal, Lola ugyanis elvált tőle, és Amerikában kezdett új életet.
Híresen szemérmetlen póktáncával az Újvilágot is bevette. A karikaturista egyfajta modern Vénuszként ábrázolta az amerikai partot érését. Később ausztrál aranyásók is láthatták, ahogy a szerencsés kiválasztottakat lovaglópálcával fenekelte el a színpadon.
Korabeli sikerein ne lepődjünk meg, póktáncnak nevezett előadásain addig emelte mozgás közben a szoknyáját, hogy látszódjék: nem visel alsóneműt.
Másik attrakciója a korabeli bulvársajtó szerint abból állt, hogy lovaglópálcájával férfiakat fenekelt el a színpadon, azokat, akik a történet szerint valamiképpen megalázták őt.

Bajorországi emlékeiből színdarabot íratott, a főszerepet természetesen magára osztotta. Utolsó házasságát egy San Francisco-i üzletemberrel kötötte, Patrick Hull segítségével pedig szépségtanácsait is megjelentette könyv formájában.
1855–1856-ban eljutott Ausztráliába is, ahol kalandkereső aranyásók előtt lépett fel, az oda- és visszaúton póktáncával szórakoztatta a nagyérdeműt.
Az utolsó botrány, ami vele volt kapcsolatos, éppen egy titokzatos útitársról szólt, aki rejtélyes körülmények között tűnt el a hajóról…
Hősnőnk még 40 éves sem volt, amikor – valószínűleg szifiliszben – meghalt. Élete vége felé vallásos lett, és a kiszolgáltatott nők megsegítésével jótékonykodott. A brooklyni Green Wood temetőben nyugszik, sírkövén ez áll: Gilbert Eliza kisasszony, elhunyt 1861. január 17-én.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- A nő, aki csak azért szavazhatott, mert azt hitték, férfi tegnap
- A mennyország tökéletes alkotóelemét keresték az alkismisták tegnap
- Kapu a túlvilágra: temetkezési szokások és a halhatatlanság vágya tegnap
- A kalandos életű festő és zongorista: Gyertyánffy Berta tegnap
- Herculaneum polgári alighanem megsemmisültek a hősokktól tegnap
- A mongol csődörtől a szváziföldi Casanováig: hét alfahím a történelemből tegnap
- A szokásjog alapján kegyelem illette volna Hunyadi Lászlót tegnap
- A színfalak mögött találkozott először Jókai Mór Laborfalvi Rózával 2025.03.15.