2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Levágott női kézfej és néhány szál virág – darabolós balatoni rémdráma 1958-ból

2020. május 16. 08:23 Dulai Péter

Joli már soha többé nem tér vissza

Dr. Susszer Frigyes éppen ekkortájt költözött Nagykanizsáról Pacsára 17 éves nevelt lányával, Tótpál Jolánnal együtt, aki második feleségének, Franyó Annának volt a gyermeke. A lány személyleírása illett a képbe: erős termetű, molett és szőke hajú.

Utólag derült ki, hogy két nyomozó itt óriási baklövést vétett az ügy felgöngyölítésében. A zalaszentmihályi őrs parancsnokának téves tájékoztatása alapján ugyanis azt írták a jelentésükben, hogy Tótpál Jolán augusztus 26-án a pacsai községi tanácsnál személyesen kijelentkezett, aztán Budapestre, a Lenin krt. 85. számú házba költözött.

A nyomozás vezetői ezért nem is foglalkoztak Susszer és nevelt lánya ellenőrzésével, ami az ügy kimenetele szempontjából végzetes hiba volt. Néhány nappal később kiderült, hogy a bejelentőlapot dr. Susszer Frigyes töltötte ki, és ő járt a házfelügyelőnél is.

A körzeti orvos neve legközelebb kilenc nappal később merült fel, mivel szeptember 20-án este 32 ampulla morfiumot, 14 ampulla Domopont, 2 ampulla Sevenalt és 3 ampulla Domatrint fecskendezett magába a zalaegerszegi Arany Bárány Szálló egyik szobájában. Ez az adag hat emberrel is végzett volna, Susszer mégis még öt napig élt, és végül a mérgezés miatti kétoldali tüdőgyulladásba halt bele a zalaegerszegi kórházban.

Öngyilkossága most már ténylegesen őt állította a nyomozás középpontjába, második feleségét is ekkor hallgatták ki. A nő elmondta, Susszernek és Tótpál Jolánnak viszonya volt, ami miatt ő maga elköltözött tőlük. Válni is akart, de férje félt attól, hogy egy ilyen, az 1950-es években még botrányosabbnak számító viszonnyal bíróság előtt kelljen megjelenniük.

Először feleségét kezdte el tervszerűen injekciózni, de az asszony saját anyja éberségének köszönhetően megmenekült. Ezután következett Tótpál Jolán, aki már nem volt ilyen szerencsés. A körzeti orvos lassan, folyamatosan adagolva neki a morfiumot és egyéb mérgező anyagokat, végzett vele.

A július 29-én bekövetkezett halál után az orvos pacsai lakásuk konyhájában feldarabolta szeretője tetemét, felmosta a vért, és pár nappal később, augusztus 2-án felpakolta az említett kocsi tetejére a gondosan becsomagolt testrészeket, és a Balaton partjánál megszabadult tőlük.

Az utolsó testrészt, a lány fejét az orvos öngyilkossága előtt egy ládában rejtette el a zalai Bak községhez tartozó Sohollári-erdőben (egy 20 kg-os bazaltkő alá temetve találtak meg szeptember 30-án). Jolán halálának másnapján a tettes már azt terjesztette a faluban, hogy a lány elköltözött.

Az orvos már július elején írt feleségének, hogy költözzön vissza hozzá. Susszerné később el is jött, de feltűnt neki, hogy lánya nincs a lakásban, a holmijai viszont a padláson, egy faládába vannak bepakolva. Férje nem volt hajlandó elárulni, hol van Joli, csak azt hajtogatta, hogy nem fog már visszatérni. Mindenképpen azt akarta megakadályozni, hogy bejelentse lánya eltűnését a rendőrségen. A nő arra gondolt, hogy Joli talán disszidált. Feleségének írott búcsúleveléből is kitűnik a lebukástól való örökös rettegés, mert azt kérte tőle, ne kutassa fel Jolit, ezzel ráér addig, amíg őt magát el nem felejti mindenki.

A fenti tényeket összegezve Dr. Susszer Frigyesnek alapos indítéka volt Jolán eltávolítására, ugyanis felesége nem sokkal a gyilkosság kitervelése előtti időszakban értesítette arról, hogy megindítja ellene a válópert. A körzeti orvosnak minden bizonnyal nem csak az volt a félelme, hogy a bíróságon fény derül a nevelt lányával folytatott titkos viszonyára, hanem a válás következtében vagyonát sem akarta megosztani feleségével, és orvosi állását sem akarta elveszíteni.

Érdekes, hogy búcsúlevelében Susszer prosztatarákra hivatkozott, de bármennyire is szerette volna elterelni a figyelmet arról a bizonyos bádogkannáról, boncolása után kiderült, hogy semmiféle betegsége nem volt, így kizárható, hogy ezért végzett volna magával.

A pacsai lakásán tartott házkutatáskor egyébként minden olyan tárgyat és eszközt megtaláltak a rendőrök, amelyekkel a lány feldarabolását végezte el (bonckés, csontfűrész, sebészeti varrótűk, sebvarró fonál stb.). Konyhájának kövezetén pedig benzidines eljárással nagyobb mennyiségű vér jelenlétét mutatták ki.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Tótpál Jolán

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár